13. fejezet ~ Akár egy királylány...

- Gyönyörű vagy! - söpör ki lomhán egy apró tincset elaludt arcomból, miközben érezni lehet mozdulatain, hogy még Ő is fáradt. Hangos nyögés hagyja el ajkaimat, miközben orromat a samponja szagától átitatott párnában fúrom bele, az így képzett hangok pedig hangszálaimat elhagyva egészen más színt kölcsönöznek megszólalásom csendesebb zajának. 

- Ne hazudj, Zayn. Nem értesz hozzá! -  suttogom a huzatba, miközben hatalmas karjai ismét a takaróba bújtatott csípőmre siklanak, és lágyan húznak ölébe. Pusztán dacból álok ellen, hogy lapockáim újból erős és izmos mellkasával találkozzon.

- Szerintem pedig Te tudod a legjobban, hogy milyen jól is tudok emberek elől eltitkolni valamit. Mondjuk az 'állítólagos' tehetségemet valamiben. - nem nagyon értem, hogy miért kell a titkolózást, a hazugsággal egy mércén említeni, mégsem szólalok fel a bennem rejlő kérdésekre választ keresvén. Vékony csíkú, hideg ajkai vöröslően izzó cimpámhoz érnek, aminek köszönhetően szemhéjaim felpattannak. Sajnos, vagy talán nem sajnos, de azóta a csók óta a benne lezajló dolgok nem, hogy csillapodtak volna, hanem... egyre csak nőttek. Ezért is olyan néha -ha magamon érzem- mintha egy jól időzített villám áldozatául esnék akárhányszor csak a teste melege érintkezik az enyémmel.

- Ébresztő már királylány, mert ma bálba viszlek! - ujjai -mondata kiejtése közben- játékosan körözgetnek állkapcsomon, aminek köszönhetően enyhén cserepesre aludt ajkaim felfele görbülnek. Pedig kijelentése hallatán legszívesebben a lehető legértetlenebb ábrázatomat venném elő.

- Hogy hova? - tátogom, miközben fürge kezei már az almácskáimat érik, így fojtva belém a szavakat. Aranybarna íriszei felderítő hadjáratra indulva állapodnak meg hosszas kutatás után a kanapé karfáján, amin egy eldöntött díszdoboz pihen. Vörös, mint a rubin és a papíranyagának köszönhetően úgy csillog az erős reggeli napsütésben, mint a legszebb csillag fent az égben, a hold mellett.

- Azt majd megtudod, de előbb ezt nézd meg. - hatalmas recsegés és ropogás közepette kel ki az ágyból, és a földön végzett fekete boxert magára kapva nyúl karomért, hogy engem is felsegítsen. De csak ülőpózba, mivel legszívesebben egész nap ki sem másznék innen. Kómás, jelenleg még nem túl stabil léptekkel indul a dobozért ráérősen, miközben sötét, elaludt hajába túr. Felemelve a tárgyat, és a közben karjára akasztott pólót, lépdel visszafele az ágyba, majd szorosan mellém le is ül.

- Remélem tetszeni fog. Én választottam. - rakja ölembe, én pedig nem tudom megállni, hogy ne homlokomra felcsúszott szemöldökkel mérjem végig bizakodó tekintetét. Kezeim a doboz kellemes tapintású szalagjára csúsznak, miközben szempárom nem tud elszakadni izgalommal átitatott Övéitől. Miért stresszel rá ennyire erre? 

- Zayn, ez... - mérem végig a kék és fehér árnyalatokkal átitatott fodros és tüllös keringőruhát, amin még egy-két csillámos kövecske is elvétve található. Nem találom a szavakat, több okból is...

- Gyönyörű, pont mint te! - jegyzi meg egy kurta mosoly keretében, miközben az Ő ujjai is végigszántanak az anyag egy kibuggyanórészén.

- Nem. Ez kicsit sem olyan, mint én vagyok. - horkanok fel és gyorsan le is zárom a dobozt, hogy a diszkógömb szettől mielőbb megkíméljem a látásom.

- Ne érts félre, mert a ruha gyönyörű, csak épp... hozzám nem illenek az ilyen típusú darabok. - nem is értem miért magyarázkodok feleslegesen, mikor valószínűleg az arcomra minden le van írva. Normális kislányok = szeretik a királylányos ruhákat, Jaqueline Evans = kicsit sem az ő világa. 

- Értem. De akkor mondd csak mibe akarsz engem elkísérni? - hangjában tisztán érződik a csalódottság, mégis a saját magam és az igazam érdekében megpróbálok emellett elsiklani.
- Nem tudom. Mármint... még azt sem tudom, hogy hova és miért megyünk... - gondolkodom hangosan, miközben kezem ismét a fényes fedelű doboztetőn barangol el.
- Munkaügyben. - zárja rövidre a témát, miközben feketére lakozott ujjaimat nézegeti a vörös háttéren.
- Ez így nem elég, Zayn. - rázom hevesen a fejem, mire nagyot nyögve áll fel ismét az ágyról.
- Nézd, lesz ott pár besavanyodott, pénzes pasas, aki megtáncoltatna egy-két csinos lányt. Csak táncoltatna. - szögezi le ismételten, mikor tekintetem elködösödik.
- Nekem muszáj elmennem, de azt szeretném, ha végig ott lennél velem. - bújtatja át fejét pólóján, egy időben kérése hangoztatása közben. Így a kidolgozott hasa látványától... kicsit sem lehet azt mondani, hogy nem érzem magam befolyásoltan.

(***)

- Legutoljára ilyet a szalagavatómon hordtam. - jegyzem meg egy kicsit bosszankodva, miközben kezeimmel arra törekszem, hogy a szívecskekivágású dekoltázsrész kevesebbet mutasson a kelleténél. Miután Zayn nagy nehezen rávett, hogy igent mondjak erre az egészre, Eleanor és a többi lányra bízott valami iszonyat átlátszó csinált indokkal egyetemeben. A dolog ellen nem is ellenkeztem, egészen addig míg a készülődés egy hasütős percében Perrie meg nem jelent Hope-al a kezében. 

- Ő miért van itt? - suttogva kérdem Eleanor-tól, miközben a lány fehér mancsa mohón simít végig rózsaszín, vattapamacsok állagát megszégyenítő tüll ruháján. Gyönyörű, és ezt ő is nagyon jól tudja magáról. 

- Teljesen biztosan nem tudom, de elvileg Perrie is kiveszi a részét a társulásból, ami Louis, Zayn és a többi fiú közt kialakult. Azt hiszem Louis úgy mesélte, hogy ez egész azzal kezdődött, hogy az elején lányokat kerestek, khmm... bizonyos szolgáltatások miatt. Aztán Perrie kijátszotta Zayn szívét, aki pedig még Josh-nál is nagyobb szövetségesre tett szert benne. - hadarja el a mellettem álló barna loknis, miközben tökéletes mosolyát megvillantva integet és köszön az előttünk elhaladóknak.

- Joshua-nál?! - úgy érzem magam, mint egy papagáj, de muszáj elismételnem a hallott nevet, hogy megbizonyosodjak arról, tényleg róla van-e szó. Erre pedig csak egy fürge bólintást kapok válaszul.

- El, te jártál már ilyen rendezvényeken? - torkomban hatalmas gombóc gyúródik össze, miközben felteszem nagyon halkan kérdésemet. Izgulok és ezzel egy időben félek is, mivel tudom jól, hogy itt lesz, sőt lehet már itt is van egy-két olyan személy, akiknek a jelenléte érthető okokból ilyen érzelmi tölteteket vált ki belőlem. 

- Persze. Egyik pozitívuma, hogy Louis-szal vagyok, az ez! - kacsint rám, de ezzel kicsit sem nyugtat meg. Sőt...

- Én inkább megkeresem Zayn-t. - súgom jobbjára, majd elindulván a vékony kis kéz gyengéden, bizonytalanul visszaránt.

- Ez nem túl jó ötlet, Jakie... - tekintete gyorsan változik meg és szavai is csak úgy hebegő-habogóra fogják. Két szememet keresi, amiben biztos, hogy csak percek kérdése és megtalálja az értetlenséget, valamint az összezavartságot.Ugyanakkor az elszántságot is.

- Nem érdekel. Vele akarok lenni és nem olyanokkal, akiket szinte még csak nem is ismerek. - sziszegem, miközben dühtől égető tekintetem a karomra siklik, ott ahol visszatart. Ezt látván pedig gyorsan elkapja a szépen manikűrözött mancsát. Elmormolok egy halk köszönöm-öt, ám a 180 fokos fordulásom után sem jutok sokkal közelebb a táncparkett szélétől való távolodáshoz. Erős, szürke szmokingos mellkasba ütközvén, nem tudom figyelmen kívül hagyni kis névtáblácskát sem ami a szíve fölött van kitűzve. Felnézve tökéletesen belőtt, barna hajára és kajánul ragyogó kék íriszeibe, a bennem rejlő idegesség lassan már a felszínre kitörő nagyságokra hág.

- Menjünk táncolni. - jelenti ki nemes egyszerűséggel, majd hevesen nemet bólogató fejrázásomra nem reagál semmit. Úgy tűnik sértetlen egója könnyedén továbbsiklik a visszautasításon. Balja erősen kapaszkodik a felkaromba, mindezt úgy intézvén rángat a parkettre, hogy senkinek ne tűnjön fel a tudat, hogy nem önszántamból társulok a zenére lépkedő párosokhoz. Felszisszenek, amikor szorításán enged, és az így megsajdult erek ismét a vérkeringésében ki tudják venni részüket. Kezei gyakorlottan kapnak csípőm, illetve az én egyik csuklóm felé, majd felhelyezve azt vállára, von közelebb magához. Már amennyire azt az abroncsos ruhám engedi. Komoly tekintete csak egy pillanatra vonzza szememet az ő mélykékjeibe, mivel a kis arany névtáblán levő írás sokkal jobban felkelti érdeklődésem.

- Mr. A.J. Malik. - olvasom fel halkan az ott írtakat, mire egy kis horkanás tör fel cérnavastagságúra összeszorított ajkai alól.

- Tudod, a te kicsi szádból a Joshua sokkal jobban hangzik. - engedi el gyorsan csípőmet és pörget meg lágyan, mikor a zene egy ütemesebb dallama játszódik le. A gyors visszarántás pedig kezdetleges szédültséget idéz elő nálam.

- Nem értem. - mormolom még mindig a tárgyat nézve, hátha azóta betűi megváltoztak és egy teljesen más nevet adnak ki. Mondjuk csak egy szimpla Joshua-t.

- Nem?! Pedig azt hittem, hogy Hope után most már tényleg beavat... - megjátszó meglepettsége nagyon műre és groteszkre sikerül, amin nem tudok se nevetni, se megijedni.

- Nem baj. Majd akkor megteszem ezt én. - ránt magához egészen közel, így izzadt tenyereim mellkasának csapodnak, hallójáratomat pedig enyhén rekedtes hangja lepi el. 

- Az öcséd? - kérdem habozás nélkül a fejemben elsőként kialakuló rokoni szálat.

- A féltestvérem. Három évvel utánam jött. Akkor már apám két és fél éve csalta anyámat, majd otthagyott minket a szarban, mikor a féllatin, fiatal szobalányt felcsinálta. Zaynie-t 16 évesen láttam először, amikor ő még csak 13 volt. Apám az időzítések mestere volt, így csak akkor állított be vele, mikor anyám betegsége súlyosbodott, aki persze így sehova nem tudta a gyökeret elküldeni, sem a kicsi fiát... - reked meg hangja, de két sasszé után ismét folytatja, mikor a keringődal a tetőpontjához ér el.

- Anyám temetése után a szobalányt is hazahozta, de már vele sem volt olyan jó a viszonya, mint anno. Asszem újabb friss húsra vágyott, ha érted mire célzok. - megvető felhorkanását egy nevetéssel álcázza, majdnem teljesen sikeresen, én mégis észre veszem. 

- Aztán a vérbaj, vagy az isten tudja mi, őt is elkapta és ágynak dőlt. Utána már csak a végrendeletével sikerült ismét kiborítania. - szemöldököm homlokomra szalad -ma már sokadjára-, amit valószínűleg észre is vesz és gyorsan enged erős tartásán, hihetetlensége jeleként pedig szemeivel köröz, nem is egyet. 

- Ne mond, hogy még azt sem tud, hogy tett szert minderre? A szállodára? - csípőmet eddig komolyan tartó kezét vállán pihenő csuklómra szorítja, és így rángat ki a tánctér közepéről, miközben szemeim kutakodnak a minket vizslatók keresése felől. De úgy tűnik a teremben mindenkinek van jobb dolga, mint erre figyelni és esetleg megakadályozni, hogy Josh oda vigyen ahova akar. Még Eleanor is lefoglalt tekintettel, nagyokat gesztikulálva beszélget Holly-val, aki csak kuncog barátnője megmozdulásin.

Előttünk csak ajtók nyílnak és az érzés olyan, mintha szembeúsznánk az árral. Fényes folyosókból elhaladva végül a sötét éjszakában kötünk ki, ami kicsit sem fog el kellemes érzelmekkel.

- Egy kis rohadék az öcskös, pont mint az apja! - engedi el kezem hosszú idő után és egy az útszélén álló műanyag kukába rúg. Én pedig összerezzenek, mikor az nagy hangok közepette a hideg és nedves betonnal találkozik. 

- Josh. - kezdem a nevén szólításával, de utána megtorpanok. Mégis mi a fenét mondjak?!

- A nevem Aaron Joshua Malik, az apám után kapva. Mégis a... jóformán kiírt a végrendeletéből csakhogy a latin kalandja ne vészen el. - dörzsöli állát, de a nyugalmát így sem találja.

- De te is örököltél valamit, nem? - kérdem halkabban egy nagyot nyelve, hogy elpalástoljam hangom enyhe remegését. 

- Persze. Annyit, hogy betársuljak ebbe a szarba itt. - emeli kezét az épületre, mégis kiérződik hangján, hogy a bentlakókra érti mindezt. Vagyis inkább csak Zayn-re, Louis-ra, Liam-re, Niall-re és Harry-re.

- Vagy lemondok a nyúlfarknyi részesedésemről, vagy elvállalom, hogy vigyázok a kicsi Zayn seggére. - hangja épp oly' karakán és erős, mint aznap, mikor beállított Zayn házába és sikerült teljes tanúbizonyságot adni nekem arról, hogy bizony ő lehet a góré és a fekete csak egy srác, aki rosszkor van, rossz helyen. Hát tévedtem, piszkosul nagyot!

- Most pedig húzz csak szépen vissza az öcsköshöz és beszéljétek át ezt az egészet. Mert ha elvileg fontos vagy neki, akkor most már illene tényleg mindenbe beavatnia. - keze az ajtóra mutat, miközben bőrén nagy erek kanyarulatai tűnnek elő. Ajkamba harapva bólintok egyet és futáshoz hasonló gyorsaságot felvéve indulok vissza a lányok körébe, de már a táv felénél kifogyva, lihegve roggyan összébb a két térdem. Hevesen zakatoló szívemre tudom mi a legjobb gyógyír, de félek azt itt nem találom meg. A magány. Mégis bizakodva nyitom fel a női mosdó ajtaját és bekémlelve megnyugtat a tudat, hogy csak egy hölgy áll a tükör előtt. Végigmér, majd egy kis kacér mosoly keretében tér vissza szemsminkje megigazításához. Miután végez, ismét rám les, majd sietősen hagyja el a kicsi teret.
Két kezemmel támpontként kapaszkodok a csap csiszolt széléhez, míg hangosan lihegő ajkaim tükörmását tanulmányozom. Mellkasom még a fűző által biztosított tartásában is úgy lüktet, mintha mindjárt kiszakadna a szívem. Arcképem pár nyugattó szavat suttog, de nem hallom tisztán, hogy mit, tekintetem pedig az üldözöttség érzetével azonosulva szánt végig a helyiségen és a jobb sarkon meg is pihen.
- Hope? - kérdem a babahordóban pihenő kislánytól, aki nagy szemeket meresztve néz rám. Édes arcától csak egy pillanatra szakadok el, hogy ismét megnézzem tényleg csak magunk vagyunk-e bent illetve, hogy a gyereket biztos, hogy nem csak ide képzelem. A második állításra a baba feltörekvő sírása ad választ.
- Te mit keresel itt egyedül? - intézem hozzá a kérdést, miközben leguggolva mutatóujjam felpuffadt arcocskáját simítja végig. Perrie-ből valahogy simán kinézem, hogy a nagy sminkelés közepette félúton elhagyja kis szegényt. A szőke pihehajú mosolyra húzza ajkait, amit az előbbi kis sírása után nem tudok hova tenni egészen addig még a hátam mögül meg nem hallom az ismerősen csengő hangot.
- Már majdnem olyan jó színésznő vagy kislányom, mint az anyád. - a hátulról érkező manikűrös karmok egy textildarabot szorítanak arcomhoz, befedve vele orrom és szám teljes felületét. Bár levegővételemet megpróbálom lelassítani, sőt már-már megszüntetni de nem megy. A bódítóhatás minden kis szimatnál egyre jobban magával ragad, mígnem lábaim beadják a szolgálatot és magatehetetlenül rogyok a padlóra. Pilláim pedig fáradtan csukódnak le.

Kedves olvasóim!

Hoztam egy részt, bár én nem érzem olyan jónak. Egész héten írtam, átnéztem és végül ez lett az öt nap gyümölcse. Remélem azért annyira nem lett rossz és vontatott. Véleményeteket -ha kérhetem- továbbra is fejezzétek ki nekem kommentben és/vagy pipában. Előre is köszönöm!
Puszil és ölel mindenkit;

~pepa