14. fejezet ~ Én lőttem!

A fejem hasogat, miközben szaglójárataimban még mindig érzem a szerves anyag maradékait. Belém ivódott az az illat amivel másodpercek alatt altattak el, és a tudat miatt most már a hányinger is gyötör. A kocsi nagyokat huppan, amiből csak arra tudok következtetni, hogy már rég nem a burkolt betonutakon járhatunk. A bemelegedett motor -gazdájához hűen- gyorsan szállít minket oda, ahova kell. Valószínűleg a kocsiban ülők -rajtam kívül- mindegyike tudja, hogy hova is tartunk. 

- Még mindig nem hiszem el, hogy ezt tetted, Perrie. - simít végig állán Harry, amit a visszapillantóból láthatok meg. Majd ő is az eszközre emeli nagy zöld szemeit, így ébrenlétemet biztosra veszem, hogy kifigyeli. Íriszei egy pillanatra az enyémbe fúródnak, s már várom, hogy felnevessen és hátraforduljon. Kiröhögjön, majd mocskosul az állkapcsomért nyúljon és úgy csókoljon meg, olyan durván, mint ahogy nem olyan rég tette. De nem teszi, továbbra is csöndben ül. Ajkai mégis cérnavastagságúra feszülnek, mikor a volánnál ülő vékony hangú, festett szőke szólal fel.

- Na mi van, felkelt? - emeli egy pillanatra ő is szemeit a visszapillantóra, mire Harry sietősen kapja el onnan övéit. Én pedig a lehető legmélyebbre próbálok elbújni az ülés huzatában, szorosra csukott pillákkal. Idegszálaim tetőfokára hágnak, mikor Perrie egyenletes légzését érzem meg a fülembe. Orra pedig -biztosra veszem- hogy szinte már az arcélemet súrolja. Mondjuk nem értem, hogy akkor így hogyan is lehet vezetni...

- Perrie az utat nézd! A csajt úgy kiütötted a szerrel, hogy szerintem még az estét is végig szunyálja. - ezt nem értem. Én biztosra veszem, hogy az előbb meglátta Harry, ahogy őket figyeltem. Sőt.. a tekintetünk találkozott is egy pillanatra. Akkor meg miért fedez?

- Alig adtam neki... - kontráz rá, de azért a hangokból ítélve mégis "szót fogad" és újra az útnak szenteli figyelmét. 

(***)

Még vagy félóráig, gyötrelmesen rázkódós kocsizás lett előírva, ami mindenki számára csöndben telik el. Én továbbra is az elkábult kislány szerepében tetszelgek, miközben tekintetemet nem tudom az ablakon kileskelődő Harry-ről levenni. Vörös kendője, amit a fején tekert körben, csodálatos megvilágítást kap az utcán felkapcsolt közvilágításnak köszönhetően, miközben az alatta rakoncátlankodó kis hajtincsek össze-vissza, kissé csapzottan söpörik válla szélét. Dús, vastag alsó ajkába lőtt fémkarikáját szippantja fogai közé, és idegesen a rágcsálgatásába kezd, miközben szemei gondterheltségtől átitatottak. Valószínűleg tart valamitől, esetleg valakitől, bár kétlem, hogy pont Perrie lenne aggodalma oka. Csak remélni tudom, hogy Zayn-től tart, hisz akkor talán a szabadulásomra van egy kis esély. A kocsi motorjának leállítása zökkent ki elmélkedésemből, és az ajtónyílásokkal egy ütemben hunyom le ismételten szemeimet.

- H. te szedd ki a csajt! - biztosra veszem, hogy kicsit sem díjazza a göndörke az utasítgatást, mégis teszi, amit kell neki. A karomra fogva ránt fel, és kap kezeibe úgy, mintha csak egy tollpihe lennék. Gyors léptekkel indul a hideg és nyirkosan sötétnek nevezhető éjszakában egy fehérre mázolt ház ajtaja felé.

- Utállak. - morzsolom ki ajkaim közül ezt a egyetlen egy szót, amire ő csak felhorkan. 

- Majd nézzük meg, hogy akkor mennyire fogsz utálni, mikor kimenekítelek innen, ettől a pszichoribanctól. - ajkait fülemhez emeli, majd mikor mondatát lezárja a vállamba csókol. Ez pedig egyszerre tölt el undorral, és értetlenséggel is.

- Harold, hozzad már! - kiállt ki az ajtóból Perrie, miközben a kezében bömbölő Hope nem ad alább nagy hangerejű koncertjéből. Harry egy apró szitokszóval részesíti a türelmetlen anyukát, majd azért lépteit felgyorsítja. Talán azért is, mert érezheti, hallhatja mennyire didergek. Amint átlépjük a küszöböt pilláim ismét lecsukódnak, s a levegővételeim szabályozásába kezdek. Hideg, bőrborítású tárgyra fektet Harry, majd távolodó alakját előttem Perrie jelenléte váltja fel.

- Ébresztő Csipkerózsika! - erős fénytömeg zúdul arcomba, melynek következében képtelen vagyok felnyitni szemeimet. 

- Megvakítod. - hangoztatja ki Harold a nyilvánvalót, teljesen nyugodt, érzelemmentes hangon. Kezeim -jelezvén, hogy ébren vagyok- apó kapálódzásba kezdenek, mire a fénytömeg megszűnik látójáratom elől. 

- Jó reggelt! - üdvözöl jókedvűen Perrie, miközben kezeit gyorsan összecsapja, mintha valami csodás dolog ment volna az imént itt végbe. Hangomat és egész lényemet próbálom a lehető legkómásabbra és értetlenebbre venni, olyanra, hogy még véletlenül se buktassam le magamat. 

- Mit akarsz tőlem, Perrie? - túrok lassan hajamba, miközben pislogok párat, ezzel azt mutatva, mintha látásomat csak most akarnám teljesen kiélesíteni.

- Semmit. Mármint csak beszélgetni, csupa csajos dologról. A ruhákról, cipőkről, Zayn-ről, és mondjuk arról, hogy mi a faszért keveredtél te bele ebbe az egészbe?! - a kezében heverő revolvert megpillantván egy nagyobb nyeléssel próbálom félelmemet alább adni. Teljesen sikertelenül. Szemeimet végigfuttatom a kicsi szobán, majd kéken csillogó íriszeim megpihennek Harry velem szemben ülő alakján. Ő csak nyugodtan, összekulcsolt ujjakkal nézi a történéseket. Azt hiszem kíváncsi, ezt talán ő is hallani akarja.

- Én... nem tudom. - és most nem hazudok, mert tényleg egyetlen okot sem tudok arra, hogy vajon miért, és hogyan is keveredtem bele ebbe az egészbe. Pusztán azt tudom, hogy Zayn jelenléte, a közelsége vonzz engem ennyire, aminek köszönhetően kerülök mostanában ilyen helyzetekbe. Perrie kezében a pisztoly kör körözni kezd, gondolom azért mert a válaszom nem túl megnyerő számára.

- Perrie tedd le a fegyvert, mielőtt valami baromságot csinálsz. - Harry továbbra is halál nyugodtan kéri fel a szőkeséget, miközben kényelmesen a fotel háttámlájának dől.

- Styles kezdesz az idegeimre menni. Pusztán csak annyit kértem, hogy segíts nekem elhozni a csajt. Most már leléphetsz. - sziszegi az idegességtől túlfőtt szőke, miközben tekintetemet bizakodva Harold felé kapom. Nemlegesen rázza a fejét egy kis mosoly keretében, ami talán a javamnak szól.  

A hosszú hangtalanságot Hope ismét feltörő sírása szakítja meg. Gondolom éhes szegény, vagy csak szimplán az anyját hiányolhatja, aki pechemre most minden figyelmét nekem szenteli.

- Nézd meg a kicsit. - adja ki az utasítást Harold-nak, aki most ismét nemlegesen kezd a fejrázásba. 

- A Te gyereked, nézd meg te. - szögezi le, mire az előttem ülő egy szemforgatás közepette áll fel, és indul el a másik szobából érkező hangforrás felé. Amint a nő távolodó alakja eltűnik, úgy emelem tekintetem Harry felé. Reménykedve, bizakodva, segítséget kérve.

- Még nem most. - tátogja, miközben pisztolytáskájából óvatosan szabadítja ki fegyverét és csúsztatja felém. Ódzkodva ugrok visszább, mivel nem értem szándékát, mire ő még közelebb tolja azt elém. 

- Nem kell lelőnöd, pusztán szegezd rá a fegyvert. - suttogásra fogja, miközben szemei az enyém és az ajtó közt kezdnek meg nem szűnő vándorlásba. Kedvtelenül markolok a fegyer nyelére és rejtem el a fekete eszközt szoknyám egy alsóbb rétege alá, majd ujjaim a ruhám tetején simítanak szét. Perrie gyorsan tér vissza, kezében a kicsivel, ami elbizonytalanít. De ahogy látom nem csak engem, hanem a szobában helyet foglaló göndört is. Heves kapálódzásba kezd a fejével, amit egy kicsit zokon veszek. Hisz nem vagyok én hülye. Eleve nem akarok rálőni Perrie-re, de úgy meg mégannyira sem, hogy nála van Zayn gyereke.

- Remélem nem baj, ha becsatlakozik ez a kis hercegnő is a beszélgetésünkbe. - csókolja arcon a most már nyugodtan körülkémlelő kislányt, melynek köszönhetően a pirospozsgás pofira egy jó adag rúzsfolt kerül. Így ül vissza a heverőre, velem szembe, ölében a csecsemővel.
- Szóval nem tudod... ez érdekes. De azt gondolom tudod, hogy ki Kay. Hisz az ő nevén vagy a szállodába bejelentve... - úgy csinál mintha hangosan gondolkodna, miközben a kis, szőke babatincseket simogatja.
- Az azért, mert... - kezdek magyarázkodásba, fogalmam sincsen miért. Semmi okom sincs arra, hogy épp neki rójam fel mit és miért tettem.
- Tudom, mert Zayn azt mondta tegyél így. Hogy ne derüljön ki, hogy kiskorú vagy, hogy a szüleidtől menekültél el, és hogy azok meg már nyomoztatnak is utánad. - sorol olyan érveket, amikről még életemben nem hallottam. Na jó, csak egy ilyen van, de ennek híre nagyon is meglep!
- Hisz nem hiányzik az neki, ha a rendőrség megint rászáll. Tudod az üzletnek nem kedvez. - fogalmam sincs milyen üzletről beszél, valamint arról sem tudtam eddig, hogy a szüleim nyomoznak utánam. De így viszont az is érthető, hogy miért pont haza akart vinni Zayn azon a bizonyos estén. Nem az én biztonságomat akarta. Hanem a sajátját. És ez a tudat egy kicsit elszomorít...
- Szegény, pici Jakie. Te ezt nem is tudtad?! Hát igen, ilyen a mi Zayn-ünk. Jóformán senki nem érdekli önmagán kívül... - kacag fel Perrie, de érzem nevetésében a megbántottságot is. Most igazat mond, hisz nehezére esik mindezt megvitatni velem.
- Milyen ügyei vannak? Amikről nem tudhat a rendőrség... - kérdem elhalkítva a hangom, miközben ujjaim a tüllös anyag alatt megérzik hideg fegyver helyét. De elővenni még nem merem. Legszívesebben most elrohannék innen, mindent magam mögött hagyva. 
- Azt én nem mondhatom el drágám, de elégedj meg annyival, hogy nem az a tipikus jóvágású, unalmas könyvelő forma. - pattan fel hirtelen a helyéről és Harry irányába sétál. Hope-ot, a még mindig ülő férfi ölébe csücsülteti, majd a kezébe véve ismét kis pisztolyát közelít felém.
- De ezen neked most már igazán nincs miért aggódnod. - értesít, majd ujját a ravaszra helyezi. Csuklója egy pillanatra megremeg, amit én ki is használok. Gyors reflexeimnek köszönhetően pattanok fel, kapok a fegyvercső felé, és próbálom a hasam irányából mielőbb elfordítani azt.  Perrie ujjai ekkor haboznak -az elsülést illetően-, elemelkednek a ravasztól, miközben vállaival engem próbál arrébb lökdösni. Fogalmam sincs mit csinálhat Harold, hisz a látóteremből most teljesen kivan szorítva, csak Perrie-re és a dulakodásunkra figyelek. Csontos vállai erősen löknek oldalamba, miközben ujjaimat az övéivel próbálja lehámozni a fegyverről. Én továbbra is jobbomat a csövön tartom, ami most már kettőnk közt helyezkedik irányát tekintve. Bal kezem a ravasz helyét keresve kutakodik lentebb, mikor a elsülés erős hangjára leszek figyelmes, s ösztönösen tolom minél messzebb magamtól a forró csövet.
Miután a porfelhő kezd eltünedezni, dobom el magamtól a tárgyat és tapogatom végig hasamat, vállaimat, csípőmet és mellkasomat is. Érintetlen vagyok, de kezemet mégis vér fedi. Tekintetemet Perrie felé emelem, akiben a szavak elvesztek félúton. Kasmír felsőjén pedig egy óriási véres luk helyezkedik, amiből továbbra is kifelé szivárog a friss, meleg nedv. Térdei gyorsan csuklanak össze és dideregve rogy le a padlóra, összegörnyedve, magzatpózba.  Az én szemeimbe pedig könnyek szöknek, miközben én is a földre guggolok.
- A picsába, a picsába, a picsába! - nyögök fel és most már az én hangos sírásom Hope erős jajgató bömbölésével vegyül el a szobába. Harry, kezében a kicsivel közelít felém, miközben én a meg nem szűnő vérzést próbálom kezeimmel elállítani. Sikertelenül.
- Harry hívd a mentőket! - nyögök fel, miközben vértől átitatott kezeimmel törlöm le gyorsan végigcsurgó könnyeimet arcomról. Szememet Perrie sós vére kezdi csípni.
- Te megőrültél?! Mond csak Jakie, te azt szeretnéd, hogy lecsukjanak? Amúgy is... ha nem teszed meg, akkor ő öl meg téged. - keze a vállam simul, amit gyorsan le is rázok onnan, gusztustalan stílusban  megfogalmazott mondatai hallatán.
- Nem hagyom, hogy elvérezzen. Hívd azt a kibaszott mentőt! - sziszegem, miközben Perrie szemeit nehezen, de lecsukja.
- Jó, jó. De amint lediktáltam a címet lelépünk. - egyez bele, majd kezembe adva a kicsit nyúl telefonjáért. És bármennyire is nehezemre esik, de tudom, hogy engednem kell szavainak. Mivel nem akarok a sitten kikötni...

Drága Olvasók!

Bevallom, előbb akartam ezt a részt feltenni, de valahogy sosem volt sem ihletem, sem időm arra, hogy megírjam. Most viszont végre a fejemben is nagyjából összeállt a kép a szálról, amit a következő fejezetekben felakarok nektek majd vázolni. Na de nem is járatom tovább a számat itt. Jó olvasást a részhez és kommentelni, pipálni, valamint feliratkozni továbbra is ér! :)
Puszil, és Ölel mindenkit;

~pepa