5. fejezet ~ Kezeket fel!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, mivel úgy érezem ha nem írok, akkor begolyózok. Főleg most, hogy annyi, de annyi érzés kavarog bennem...Igazából szerintem egészen borzalmas lett, de remélem azért elnyeri majd a ti tetszéseteket! Jó olvasást kedveseim, és mindenkinek csodálatos hétvégét! 

~pepa

 5. fejezet ~ Kezeket fel!

Magam alá vonva a lábamat foglaltam el a helyemet az egyik öreges huzatú kanapén. Remegő kezeimet magam előtt kulcsoltam össze, és némán meredtem az előttem állókra. Négy férfi. Négy számomra ismeretlen férfi, akik közül 3 fegyvert visel és egyel egy ágyban aludtam, mégsem tudok róla jóformán semmit.

- Szóval Jaqueline. - ízlelgeti a nevem a főnöknek titulált Josh.

- Maradjunk a Jakie-ben. - feleltem -magam sem értem miért ilyen - flegmán.

- És még a nyelvét is felvágták. Zayn, te csibész megfogtad vele az Istenlábát. - pillant az előbb említett fiúra, akinek aranybarna íriszei aggódva pásztáznak engem.

- Ő nem marad itt, Josh. Ártatlan, nem tud semmiről. Had menjen el... - kérleli meglepően halkan és óvatosan, mire én csak az ajkamba harapok idegességemben, s lélegzetvisszafojtva várom a választ, ami remélhetőleg a javamra válik.

- A fenét nem tud, Malik! Tudja a nevemet, és ez már magában nagy dolog. Mi lesz ha eljár a szája, na mi Zaynie?! Majd akkor a te nyelvedet vághatom ki?! - csap az asztalra idegességében miközben továbbra is  a szavakat köpködi, amitől ismét rám jön az a gyomorforgató félelem.

- Josh, beszéljük meg. Nyugodtan. - szemez Zayn az előtte állónak a csípőjére akasztott pisztolytáskával, valamint tartalmával, majd leül mellém és kezével végigszánt remegő jobb kézfejemen.

- Jaqueline főznél nekünk egy teát? - szeme azt a választ, tanácsot adja kérdésére, hogy szó nélkül menjek ki az ajtón, aminek én eleget is teszek és egy bólintással felállok, majd meg sem állva viharzok ki a mélybarna faborítású ajtóig.

- Ó a picsába! - ejtek meg egy viszonylag gyenge szitkozódást a helyzet súlyához viszonyítva. Mi a büdös francba keveredtem én bele?!

A tea víz már éppen felforrt, mikor a hideg fémet durván az oldalamnak nyomta. Félelmemben nyögtem, sőt inkább szisszentem fel, de megmozdulni nem bírtam, mertem.

- Most elmondom mi lesz csinibaba. - mormolta alig halhatóan a fülembe, miközben édes, meleg lehelete egy-két kósza babahajammal, kis tincsemmel szórakozott.

- Ki kell jutnunk innen élve, tehát itt a terv. Viszont ahhoz kellesz... Ugye tudod merre van a hálószoba? - kérdezte pajkos vigyorral a göndör, amit a konyhai ablaknak köszönhetően látok magam mögött. Óvatosan bólintok, mert nem akarom, hogy bárki is meghallja félelemtől ittas hangomat.

- Háát persze, biztos vagyok benne, hogy este ott mulattatok egy jót Zaynnel. Mázlista a csávó... - tette el a fegyverét, majd szeme végigmért, és nem zavartava magát bújtatott ki tekintete a miniruhámból.

- Ne térj el a tárgytól. - tűnt sokkal inkább könyörgésnek hangom, mintsem kérésnek.

- Rendben van, szívi. Szóval... menj fel a hálóba, halkan és lassan, hogy nehogy magadra vond a figyelmünket, majd nyisd ki az éjjeliszekrényt. Rejtett rekeszes fiók, szedd ki a borítást és ha minden igaz alatta találsz egy ilyen kis édest. - emelte ellentmondást nem tűrve a kezemet a fegyverére, mire ismét elfogott az "enyhe" rettegés.

- Utána pedig gyere le, és szegezd a pisztolyt egyenesen Joshua fejéhez, de le ne lődd nekem riadalmadban... Fontos, hogy ezt olyan reflexből csináld, hogy se én, se a társam ne tudjuk rád emelni a mienket, mert akkor parancsot kapunk a lövésre. Magad mellé hívatod Zaynt, majd eldobatod velünk a fegyvert, ti meg elpucoltok. Világos?! - tette fel a kérdést, de a választ, vagy egyáltalán a reakciómat meg sem várta. Enyhén rápaskolt a fenekemre, majd egy mosoly keretében kivitte a teáscsészéket. 

Most meg mi a jó Istent csináljak?! Megbízhatok én ebben az emberben?!

Óvatosan lépdelve jutottam fel az emeltre, és a lebukás gyanúja még mindig ott ülepedett az elmém legalján. Bár szóltam előre, hogy csak vécére megyek, de még is egy gerillát akasztott a nyakamba, a "góré". Történetesen a fürtöskét, akinek most a korábban felém intézett "megbízatását" próbálom végrehajtani, magam sem értem miért.

Fogalmam sincs ki is lehet valójában ez a Joshua, de az egyszer tuti, hogy nem csak Zayn tart tőle, hanem még a saját emberei is. Máskülönben miért keresett volna fel ily' módon a göndör?! Vagy csak tesztelni akarnak...? Átmegyek-e azon a bizonyos rostán..? Hisz ahogy mondani szokták, női kézben áll a legjobban a fegyver...

Mindenesetre abban igaza van, hogy a fiók teljes tartalma eddig nem volt felfedve. Óvatosan pakoltam ki belőle, majd az alját megemelve távolítottam el a csalóka polcaljat. A testőrnek pedig igaz lett, ugyanis a szemem előtt ott hevert az érintetlen fegyver. Basszus még azt sem tudom, hogy kell fogni... Vagyis igazából csak fogjak rá és ne nyúljak semmi máshoz, nem? Mindegy, most ez lesz a taktika.

A kezemben a tárggyal rohantam le, pontosan úgy ahogy kérték tőlem. Az ajtóban megállva rendeztem el szapora szívverésemet, majd egy-két nyugtató, halk szó után elszántam magam arra, amire azt hittem soha az életbe nem lesz szükségem. Fegyverrel rátámadtam egy bizonyos, "védtelen" emberre. Vagyis perpillanat Josh szépen felnyalt fejére.

- Mindenki maradjon kussba és le a fegyverekkel. - üvöltöttem remegő hanggal, miközben egyre közelebb sétáltam a célponthoz. Szinte biztos vagyok benne, hogy rájöttek még sose csináltam ilyet. 

A göndör és társa egy perc alatt változik át visítozó hiénákká, akik jót nevetnek ezen az egészen, miközben Zayn idegességében pattan fel a kanapéról. Felém lép egyet, mire a kezem erősen megremeg.

- Azt mondtam mindenki kussoljon és le a fegyverekkel izomagyúak! - sziszegtem a szavakat, miközben Josh nagyot nyelve felém fordult. Mutatóujjam az egyik kis ravaszra simult, mire a főnök is elejtett egy- két szitokszót.

- Nem halljátok mit mond, seggfejek? Le a pisztolyokkal. - utasítja embereit, akik elhallgatnak és fapofával leteszik a fekete revolvereiket.

- Zayn, gyere ide! - kérlelem és eddig észre sem vettem, hogy patakokban folynak könnyeim, ellepve egész arcomat. A fekete hajú késégésen teszi amit kérek, de egy pillanatra szórós pillantásban részesíti a mellette álló két majmot. Talán úgy gondolja, hogy a srácok nem veszik elég komolyan a dolgokat?! Mondjuk lehet, hogy igazuk van, hisz úgysem mernék innen lelőni senkit sem. Szándékosan.

- Hogy jutunk ki innen a leggyorsabban? - suttogom a fülébe, miközben a ravaszt még mindig a górén, a szememet meg a két izomagyon tartom.

- Csak fedezz, én megyek előre. - válaszol egyszerűen, de mikor elindul, az én lábam megtorpan. Persze nem a maradás okából...

- Nem bízok benned. - mormolom, mikor kérdő tekintettel néz vissza rám.

- Ezt megértem, de most nem vagy olyan estemben, hogy eldöntsd kiben bízol, vagy sem. Ha ki akarsz innen jutni, akkor kövess, Jaqueline. - kért fel nyomatékosan, még most is roppant nyugodt hangon. Hogy lehet ő ilyen hidegvérű ebben a helyzetben is?!

- Nem, Zayn. Rohadtul összezavartál és nézd meg mibe kevertél. Nem bízok benned. - szipogok hangosan miközben a fegyver már-már táncot lejt, hisz a kezem egyre jobban remeg.

- Felesleges ezen aggódnotok, hisz innen úgy sem juttok ki. - szólja el magát a göndörke kollégája, amit egy pillanatra az előttem ülő meglehetősen csúnya szavakkal és tekintettel díjjaz. Ám az információra ismét megjön Zayn hangja is.

- Hogy érted azt, hogy nem jutunk ki? Vannak még kint? Hányan? - szegezi előbb Joshua-nak a kérdést, majd a göndör felé néz, aki csak bólint egy aprót, majd hirtelen lehajolva kapja fel a földön heverő pisztolyokat. Az egyiket az én fejemhez, a másikat pedig Zaynéhez emeli.

- Liam-ék vannak kint. Plusz-mínusz pár fő, a ház előtt. De lent a garázsban a kocsival még meg tudtok lépni. - tájékoztat minket, majd elemeli kezeit rólunk, egy kaján vigyorral a képén. Zayn viszonozza a mosolyt, majd tarkójánál fogva magához húzza a srácot, egy amolyan férfias "ölelésre".

- Kösz' Harry, jövök neked egyel. - lép el tőle, majd a karomnál fogva kiráncigál. Ugyanis valószínűleg feltűnt neki, hogy a saját lábamon még megállnom is elég nehéz az előbb lezajlott történések után.

Óvatosan húz lefelé a lépcsőn, majd az ajtónyitás közben sül el először fent az egyik fegyver, ami belőlem egy sikítást idéz elő. Gyorsan fékezek le, minek hatására Zayn is megáll. Kezében már a kocsikulccsal lép vissza hozzám és von magához egy gyors, nyugtatószándékú ölelésre. Finom szálú borostáját a fejem tetején érzem meg, miközben duruzsolva, meglepően halkan lát el egy-két nyugattó szóval.

- Valakit lelőttek fent, Zayn! - értesítem könnyáztatta arccal, s rögtön csak az az egy lehetőség fordul meg a fejemben, hogy Harry az áldozat, aki segített nekünk meglépni onnan. Még a maga furcsa, különös módján is. Hisz bár nála volt a két fegyver, de miután mi leléptünk onnan ő egyedül maradt. Zayn tekintetében ugyanezt a történetet látom levetítve, de valahogy őt úgy néz ki nem sokkolta le annyira az esetleges végkimenetel. A második "durranás" után fog ismét karon, és betessékel a fekete Audiba. Az ismerős bőrülés kellemes anyaga sem hat rám olyan jó hatással, mint anno tegnap, mikor ezzel a járművel hozott ide. 

Nem habozik a motor indításával, miközben egy kis távirányítóval is babrál, gondolom a garázs ajtónyitójával. Lenyomja ugyan a gombot, de meg nem várva az ajtófelnyílását hajt át rajta. 

Így még pont időben, hisz a felénk intézett golyók már nem tudják elérni a járművet.