23. fejezet ~ Harry titka

- Megöltem őt? - kint ülünk a kert egy kidőlt fáján Harry-vel. Igazán még most sem értem azt, hogy hogyan is vett rá arra, hogy egy légtérbe tartózkodjak vele... de valahogy mégis sikerült neki. Hisz itt vagyok, és fázok. Nagyon fázok...

- Nem. - arcát a hold ezüstös fénye világítja meg, így tisztán látom letagadhatatlan vonásait. Azt az apró ráncot a homlokán, a piros almácskákat, amit a hideg északi szél varázsol az arcára és zöld szemeit, amivel a patak lassan csordogáló vizét lesi. Csodálatosan nyugodt és békés látványt kölcsönöz, amivel engem lep meg.

- A golyó a májat és a bordáját súrolta csak azt hiszem. Az operáció előtt még megkért, hogy vigyázzak a kicsire, de azóta nem ébredt fel. - emeli rám a tekintetét, majd vacogásomból sikerül megállapítania, hogy mennyire nincs kedvem idekint tartózkodni.

- Tessék. - csúszik a törzsön közelebb hozzám és adja át ugyanazt a kabátot, amit aznap este is adott. Ódzkodva, de elfogadom és a vállamra terítem azt. Ujjaimmal kapaszkodok meg széleiben és próbálom az anyag kellemes illatát figyelmen kívül hagyni. Nem értem Harry-t. Miért ilyen kedves most velem? Vajon tartanom kellene most tőle?

- Miért jelentetted fel Zayn-t is? Azt értem, hogy engem miért, de Ő... Ő a barátod Harry, miért árulod el? - eddig féltem feltenni a kérdést, de most már nem félek, ugyanis úgy érzem, hogy muszáj több információhoz jutnom és muszáj meghallgatnom őt is, még akkor is ha ez ennyire a nehezemre is esik.

- Zayn... - markol rá egy kósza kis ágra, miközben a ébenfekete nevét kiejti. Lazán megmozgatja az élettel teli gallyacskát, majd egyszerűen letöri.

- Miért jön mindenki Zayn-nel?! Zayn így, Zayn úgy. De az persze senkit nem érdekel, hogy mi van Louis-val, vagy Niall-el. Niall haldoklik, Jakie és szerinted ez ki hibája? Na és Louis lefülelése? És nehogy játszd itt nekem a mártírt, mert Perrie esete kurvára nem kapcsolható ehhez. - káromkodva mutat a faház kivilágított ablakához, ahol bent Zayn épp esti mesét olvas a kislányának. Majd elhajítja a botot. Tiszta erőből, messze a vízfolyamba. 

- Az övé. Én csak azt reméltem, hogy végre feladja magát. - néz a sodoródó apró ágra.
- Harry... - kezdés gyanánt csak a neve csúszik ki a számon, majd megtorpanok. Mit mondjak erre, és ami a még fontosabb, mennyire higgyek a szavaiban?
- Nézd, neki van priusza, neked nem... téged nem akartalak bántani, sajnálom. - hajtja le a fejét szótlanul, aminek köszönhetően végre egy teljes percre édes csönd alakul ki körülöttünk, és én egy ideig ilyen nagy némaságba kémlelem.  Most annyira ártatlannak tűnik, és... szerethetőnek.
Na nem! Tudtam én, hogy erre megy ki a játék. Hisz megint csak játszik... előadja itt az ártatlan, "csak neked akartam jót" szöveget... én pedig majdnem bevettem, megint.  Idegesen állok fel a fatörzsről, porolom le a nadrágom és dobom a kezébe a kabátot.
- Leléptem. - válaszolok röviden, mivel semmi kedvem nincs így este veszekedni vele, már csak szóban sem. Sietősen veszem lépteimet a faház apró ajtaja fele, mikor az ismerős marok és a hozzátársított kéz durván visszaránt. A számomra már deja vu-t utánzó pillanat következik, ugyanis én - a nagy lendületnek köszönhetően - visszafordulok és kezeim az izmos mellkasra tapadnak, persze nem önszántamból. Idegesen kapom résnyire szűkült szemeimet nagy, zölden háborgó íriszeire. Úgy néz engem, ahogy én őt. Nagyon aprólékosan.
- Engedj el, Harry. - kérem fel, mielőtt húsos ajkai még közelebb érnének hozzám. Kérésemre ádámcsutkája megremeg és egy hatalmast nyel. Szorító fogásából enged, míg végül ujjai elválnak a vékony bőrömtől.
- Öhhmm... szeretnék bocsánatot kérni. - feleli teljesen őszintén, mire ajkaim közül kiszalad egy apró kacaj. Most komolyan? Azt hiszi, hogy egyetlen egy szóval rendben hozhatja, tényleg?
- Mindért, de legfőképp azért az estérért. Ugyanis... akkor követtem el életem egyik legnagyobb baromságát. - emlékeztet a napra, mikor az étteremből egyenesen az otthonába vitt és ott megpróbált megerőszakolni... még szerencse, hogy Zayn ránk törte az ajtót!
- Ezt nem lehet egy szóval elintézni, Harold. - érzem ahogy a hangom megremeg. Szörnyű érzés azt az estét feleleveníteni, mivel úgy hiszem... még sosem féltem úgy egy férfitól, ahogy akkor tőle.
- Tudom, de szeretném megmagyarázni és megmutatni neked, hogy én másmilyen vagyok. - suttogja el halkan ajkai és zavarában kezeit a zsebeibe dugja. Te jó ég, tényleg emiatt van ennyire megszeppenve?
- Jó, talán még van egy 10 percem... - intek fejemmel az ablak felé, ahonnan még kihallatszik a gyerekgügyögés, mire fel Harry ismét elindul a patapartra. Én pedig lassan követem...
- A kép miatt volt, ugye? - kérdem óvatosan, hisz tisztán emlékszem, hogy amint meglátta, hogy azt lesem, akkor gurult el a gyógyszere. Erre csak egy bólintással igenel.
- Ki volt rajta Harry és miért jelentett neked olyan sokat, hogy megláttam? - faggatom tovább, mire hirtelen lefékez, mint akinek földbe gyökerezett a lába.
- Mire emlékszel a képből? Kit láttál rajta? - válaszol kérdéssel a kérdésemre.
- Nem sok mindenre... te voltál rajta fiatalabban - és nagyon göndören. - teszem hozzá, hogy kicsit javítsak a fagyos hangulaton, teljesen sikertelenül.
- ... és egy nő. Én arra tippelnék, hogy a nővéred, ő volt az? -
- Nem. Ő az anyám volt. - vesz fel egy követ a cipője orra elől és teljes erőből, amilyen messzire csak tudja, eldobja. 
- Ohh... sajnálom, Harry. Én ha tudtam volna... - kezdek mentegetőzésbe, mire visszafordul felém.
- Tudod... hasonlítasz rá. Olyan szép hosszú, barna hajad van és a szemed... mikor azokba a gyönyörű, nagy őzikeszemeidbe nézek, az anyám boldogságának csillogását látom benne. - mondta miközben nekem fel sem tűnt, hogy milyen közel is ért megint hozzám. Hosszú ujjai immár arcomat fogják körbe és kellemesen gyengéd érintése megszüntetése ellen - valamilyen okból kifolyólag, semmit sem teszek.
- Akarod tudni mi történet vele? - hajol fülembe és súgja bele a kérdést, ami most a leginkább foglalkoztat. Most rajtam a sor, hogy egy hatalmasat nyeljek és bólintsak, ugyanis a Harold nevet viselő cica elvitte a nyelvemet, szólni teljesen képtelen vagyok. 
- Amikor 18 voltam apám egyszer elment egy hosszabb üzleti útra. Ketten maradtunk otthon anyával, de én szokás szerint valami csajnál éjszakáztam. Mire reggel hazaértem láttam, hogy a zár fel volt törve. Rögtön berohantam felmértem mindent, átnéztem a cuccokat és Őt szólongattam. A saját szobámba találtam rá teljesen meztelenül, vérbe fagyva. Semmi hülyeséget nem vittek el... megmaradt a hifi, a gépem, a tv, csak anyámat erőszakolták meg és ölték meg brutálisan. És én közbe mit tettem? Megdugtam valami utolsó ribancot három utcával arrébb. - annyira nyugodtan meséli el, hogy ezzel még jobban megrémiszt -már ha ez egyáltalán lehetséges, miközben én elszörnyülködésem jelét, vagyis a könnyektől áztatott szemeimet kezeimmel gyorsan eltakarom.
- Jó. Azt hiszem érted már, miért esett nehezemre ott egy-két pohár bor után beavatni téged. - horkan fel halkan és kezével a ház fele int, ahol Zayn már kint vár a verandán.
- Azt hiszem ideje menned, mert úgy néz ki apuci az egyik kislánya elaltatásával már végzett. - tájékoztat és egy zsebkendőt nyújt át nekem.
- Menj. - kér fel még egyszer és tisztán kiérződik rajta, hogy többször a mai nap folyamán már képtelen lenne megtűrni a személyemet. Vagy egyáltalán bárki másét. Én ezt kifigyelve egy aprót bólintok és már hátat is fordítva elindulok Zayn felé. Az út felénél viszont muszáj visszanéznem...
- Harry... sajnálom, hogy aznap este kérdezősködtem, de tudnod kell, hogy ez nem a Te hibád volt. Hisz ha ott lettél volna... -
- ... akkor az anyám élne, Jakie. Ebben biztos vagyok... - fejezi be helyettem a mondatot, de nem pont úgy ahogy én akartam. Viszont most nem akarok vele kötözködni. Csak ráhagyom, bólintok egyet és meg sem állok egészen Zayn alakjáig.
- Hé, szia! - köszön rám, mikor mellé érek és ujjainkat összekulcsolom. Apró, kényszeredett mosolyt erőltetek magamra, mire ismét kibuggyan egy kósza könnycsepp a szemsarkából. Ezt pedig Zayn óvatosan letörli a hüvelykujjával.
- Valami baj van? Sírtál? - faggat aggódva, mire nemlegesen zárom meg a fejem.
- Dehogyis. Csak tudod nagyon kifárasztott ez a nap. Nem mehetnénk be esetleg mielőbb aludni? - kérdem alig hallhatóan és szememmel már a szobánk ablakát szuggerálom. Zayn ebbe nagyon könnyen beleegyez és összefont ujjakkal lépjük át a küszöböt, egyenesen meg sem állva a szobánkig sétálunk el, ahova halkan lépek be, hisz Hope édes szuszogása már az ajtón túlról is rendesen kihallatszik.
Már ahhoz sem érzem magam elég erősnek, hogy letusoljak, épp ezért csak felkapom az első pólót, ami a kezembe kerül és már mászok is be a kényelmes franciaágyba, Zayn ölelésébe.
- Hihetetlenül erős voltál ma. Nagyon büszke vagyok rád! - csókol a nyakam dicsérete után, ami a mai borzalmas napot elnézve igazi, apró boldogságnak számít. Derekamra simuló kezére fektetem én is az enyémet és így hunyom le a szemem.
Bárcsak így maradhatnánk. Hárman egy szobába, messze a külső zajoktól és problémáktól... de sajnos Zayn Malik-kel  csak nagyon ritkán ilyen az élet...

Kedves olvasóim!

El sem hiszitek, hogy mennyire örülök annak, hogy már 28-an vagytok! Ez csodás szám, hisz ez az első blogom, amit publikálok és úgy vélem igazán hízelgő az, hogy már ennyien vagyunk!  A tűzijátékra, az "ünnepnapra" való tekintettel hoztam nektek egy részt. Remélem tetszik ugyanis én nagyon nagy lendülettel írtam és olvastam át. Mit szóltatok Harry titkához? Illetve szerintetek Jakie lesz elég erős a folytatásban? Hogyan vélekedtek?
Köszönöm a különkiadásoz érkezett pipákat és kommenteket, bár sajnos mindkettőből csak 2-2 darabot kaptam. Ennek mi az oka? Nem tetszett, nem volt elég izgalmas? Osszátok meg velem véleményeteket nyugodtan, hisz nem harapok. Sőt.. el sem hiszitek micsoda öröm látni a sok pipát és megjegyzést. :) Mindeestre remélem Ti is élveztétek a részt! A folytatás pedig nem tudom mikorra várható, de igyekszem vele.
Köszönöm az odaadó figyelmeteket és a támogatásátok!

~pepa

ui: Természetesen válaszolok a kommentekre, de azt majd csak a holnapi reggel folyamán! :)