24. fejezet ~ Járjunk tilosban!

"Rég kikellet volna szállnom, mikor még lehetőségem volt rá..."

Niall-t végül is nem kellett kórházba vinnünk, hála Zayn ügyes kezének, annak, hogy gyorsan és tisztán távolította el az apró golyót a szöszkéből, így a seb nem hogy nem fertőződött el, hanem mielőbb elkezdett begyógyulni, összeforrni. Sőt... ma már olyannyira jól van, hogy ő is kikelt az ágyból és leült mellénk reggelizni. 

- Majd én megkenem azt a pirítóst, szívem. - veszi ki Holly könnyedén a kezéből a kenőkést és már a vastagon el is kezdi kenni lekvárral a kenyeret.  

- Hmm... mami, ugye az én pirítósomat is megkenned később? - állít be a konyhába Harry egy száll törölközőben és még vizes hajjal. Gyorsan és könnyedén pattan le a székre, miközben továbbra is perverz mosolyát villogtatja Holly felé, aki ezt próbálja minél inkább figyelmen kívül hagyni. 

- Harry. - szól Niall kedvesen, majd mikor a Göndörke odafordítja a fejét, a megjátszott mosolyát mellőzni kezdi. 

- Hagyd békén a csajomat! -feleli fapofával, majd egy apróra vágott pirítós kockát dob lazán a szájába, rágás közben pedig elkezd fájdalmában nyögni.
- Sajnálom haver, de tudod igazak a mondások, tényleg terhesen a legkívánatosabbak... - jegyzi meg zárásként Harry és ő is elkezd enni. Holly pedig egy pillanatra végképp lefagy, sőt... majdnem kiesik a kezéből a kés.
- Hé, nem látta valaki Zayn-t? - terelem el a témát, hogy a szőke lány is fel tudjon lélegezni újra. Bár nem értem miért van ennyire zavarban... hisz most már mindenki tudja a titkát, Niall is, épp itt lenne az ideje, hogy örüljön a terhességének. Én legalábbis ezt tenném a helyében, azt hiszem...
- Te élsz vele együtt, Evans. Miért nekünk kéne tudni, hogy hol van? - vágja nekem ridegen a mondatot Harry, de még rám sem néz beszéd közben. Kitölt magának egy csésze kávét és már el is kezdi felhörpinteni.
Komolyan nem értem  mi baja van... eddig azt hittem, hogy a csatabárdot már tegnap este elástuk. Ha nem is végleg, de legalább hosszú időre.
- Jó reggelt mindenkinek! - Zayn vidám hangja hesegeti el zavaros gondolataimat messzi tájakra. Kedves mosolyra húzom ajkaimat, mikor elül mellém, kezében Hope-al, aki kacagva kezd a vállamon pihenő tincsemmel játszani.
- Nektek is jó reggelt! Tudjátok eddig nem is hittem, hogy létezik olyan jó gyerek, mint Hope. Az egész estét átaludta és még reggel is nagyban szunyált, mikor én készülődni kezdtem. - osztom meg az infót, olyan lelkesen, mintha a saját kisbabámról mesélnék, dicsekednék a többieknek, mire Harry csak felhorkan egy aprót, feláll a helyéről és a kávéscsészét a mosogatóba helyezi.
- Akkor minden bizonnyal ezt a remek tulajdonságát az apjától örökölte. - jegyzi meg kicsit sem kedvesen és az éppen ásító Zayn-re néz, majd rám pillant, és valószínűleg a totálisan érteten arckifejezésemmel találja szembe magát, mert éppen szóra nyitná a száját, mikor a mellettem ülő fekete hajú ugyanezt teszi.
- Kérlek tartsd meg magadnak az epés megjegyzéseidet, Styles. - rivall rá, mire Harold-ba ragad a maradék szó, amit minden bizonnyal nekem címzett volna. Mint aki citromba harapott volna az imént, olyan savanyú képpel rohan ki az apró konyhából, mire mindenki felnevet engem kivéve. A tegnapi nap után, ugyanis képtelen vagyok Harry-t kinevetni, bár megérdemelné, de... tényleg képtelen vagyok rá.

(***)

Zayn utasítása okán a délutánt még itt töltjük, ezért is tartózkodok megint a hálóba, ám most az ágyon mellettem a szőke kis hercegnő fekszik, nem pedig az apukája. Aprókat pihegve alszik, kipirosodott almácskákkal, miközben ajkai közül csillogó nyál csordogál kifele a párnahuzatra. Ezt egy fehér ronggyal itatom fel, miközben szabad kezemmel szőke, hullámos haját simogatom. Annyira, de annyira hasonlít Perrie-re, de mégis képes vagyok tőle elvonatkoztatni ezt a kislányt. Talán ezért is bírok meglenni vele, meg azért mert tényleg egy igazi kis tündérke.
Még utoljára megsimítom a haját, majd ügyelve felállok a nagy franciaágyról, minél kevesebb zajforrást kreálva ezzel. A gyerek két oldalára egy-egy nagy párnát teszek, hogy még véletlenül se essen le az ágyról és be is takarom, bár biztos vagyok benne, hogy itt nem tud meghűlni. Lassan nyitom ki az ajtót, lépek ki rajta és amint a nappali felé veszem az irányt, egy idegeskedő Holly-ba botlok bele. Úgy tördeli a kezét, hogy attól félek mindjárt kárt tesz magában!
- Holls, mi a baj?  - kérdezek rá halkan, hisz még alig tettem pár lépést az alvó kisgyerek szobájától.
- Jaqueline, itt van Eleanor. - mondja úgy mintha szellemet látna.
- És...? - faggatom tovább, hogy rájöjjek miért is ilyen rossz a kedélyállapota.
- Jahh persze, te lemaradtál róla... mikor megjött hatalmas patáliát csapott, üvöltözött Zayn-nel és egyszer meg is próbálta arcon vágni. Azt mondta, hogy Ő tehet arról, hogy Louis-t a rendőrség lefülelte. Erre persze Zayn-ben is felment a pumpa és a karjánál fogja lerángatta a pincébe a lányt. Már vagy félórája lent vannak, de egy kis neszt sem hallok. Szerinted...? - próbál rákérdezni, de még mielőtt valami őrült kérdéssel az én agyamat is felhúzná, leállítom.
- Holly, Zayn csak beszélget Eleanor-ral, semmi baja nem lesz. De azt hiszem a nyugalmad érdekében lemegyek és megnézem őket. - engem leginkább az zavar, hogy Holly ennyire rástresszel erre is. Félek, nehogy a túlzott izgalmakban bármi baja legyen a benne növekvő kisbabának...
Nyugodtan sétálok a pince ajtaja felé, erősen ragadom meg a kilincset és olyan halkan nyomom le, hogy se a fenti, se a lenti társaságot ne zavarjam meg ezzel. Hatalmas és nyirkos csigalépcsők vezetnek le az apró kamra felé, amik enyhén csúszósak is. Lábaim már majdnem a kivilágosított talajt súrolják, mikor hátulról egy kar visszaránt. Nagy mancsát a számra tapasztja, míg másik kezével a hideg falnak nyom, felkarjával - amit a szegycsontomra nyom keményen - ott is tart. Arca vészesen közelít hozzám, ajkai a fülemhez tapadnak és így szólnak.
- Sssh. - némít el Harry, mire egy aprót bólintok. Ő bizalom teljesen veszi le a kezét a számról, de falhoz nyomó szorításából nem enged. Halkan szólalnék fel, de erre szabad mutatóujját a saját ajkaira fektetve jelzi, hogy ne tegyem ezt. Értetlenül ráncolom szemöldökeimet.
- ... akkor sem értem, Zayn. Louis-t lesittelték, a picsába is. És miért?! - ordibál El, amiből fentről mi sem hallatszott eddig.
- Te komolyan azt hitted, hogyha odaküldöd a kórházba Perrie-hez őket, akkor minden rendben lesz? Hogy egy kórházba, egy állami kórházba nem értesülnek a dolgozók a körözendő személyekről?! - teljesen összerezzenek Eleanor hisztérikus hangján, míg Harry ezen csak jókat kuncog. Eddig szerencsére nem vettek észre minket.
- Megtennéd, hogy leállsz a hisztivel, Eleanor, kérlek szépen! - utasítja Zayn idegesen és képzelem most hogy dörzsölheti homlokát.
- Nem, nem állok le Zayn, ugyanis a Te baromságod miatt van az ÉN pasim börtönben. - kontráz rá Eleanor, majd hirtelen felszisszen. Te jó ég, Zayn bántja?!
- Na idefigyelj kislány... -kezd mondandójába Zayn sziszegve.
- Pontosan jól tudtad, hogy mire számíts, mikor Louis-val kezdtél. Én is és Ő is megmondta, hogy mi a lesz pálya, Te pedig bele mentél. Légy szíves, ha már akkor megígérted, most is tarts magad a megbeszéltekhez, különben... - itt egy percre megint elhallgat az amúgy is nagyon halk hang.
- ... kár lenne ezt a szép pofit elcsúnyítani. - fejezi be a mondatát, amiből tisztán  kiérződik a mosolya. Ő ezt élvezi...
- Azt hittem már rég túltettél Perrie-n és örültél neki, hogy az aznap estét Jakie úszta meg ép bőrrel. - felel Eleanor.
- Ez így is van, de Perrie mégis csak a lányom anyja. Egy igazi ribanc, de Hope-nak rá is lesz szüksége, így tudnom kell az állapota felől. - érvel Zayn ismét nagyon nyugodt hangon.
- De megérte így? Megérte úgy, hogy Niall-t meglőtték, Louis-t meg elkapták? A fenébe Zayn... úgy mented magadat, hogy közben a bajtársaidat elveszíted... és figyeld meg a végén úgy is elkapnak. - vág vissza Eleanor, mire egy hatalmas pofon csattan el. Azt hiszem ez zárja a szavak csatáját...
Elszörnyülködve kapom tenyeremet a szám elé, hogy egy hangot se adjak ki, ami elborzadásom legzajosabb kinyilvánítása lenne. Vajon ki kapta és ki adta? Folyton ezen kattog az agyam.
Harry feleszmélve állapotomra kezét az enyéimre vezeti és így kezd halk rohanásba felfele. Én szorosan követem, majd mikor az ajtón túlra érünk, a Göndör azt visszazárja és én háttal a faborításúnak dőlök. Lábaimmal lassan csúszok le a földre, arcomat a kezembe temetem, de sírni képtelen vagyok.
Mérges vagyok. Szörnyen mérges, amiért Zayn ezt is eltitkolta előlem és amiért így bánik Eleanor-ral.  Sőt talán egy kicsit féltékeny is, mivel tisztán látszik ezen a tettén, hogy Perrie továbbra sem közömbös számára. Az a nő, aki majdnem megölt engem... és Ő még védi is!
- Jobb ha felállsz innen. Azt hiszem ugyanis, hogy a pofonadó lassan elindul fele, sőt talán a másik fél is. - segít talpra állni Harry és kezemet fogva vezet a nappali fele.
- Harry, ha Zayn adta azt a pofont... - súgom a fülébe, de még magam sem tudom, hogy fejezem be ezt a mondatot. Mi lesz akkor? Mit csinálok? Fogalmam sincs...
- Lehet nem ő volt, Jakie. Nyugodj meg, ülj le és várjuk meg, hogy ki hogyan jön fel. - irányít a kanapéhoz. Én leülök, mire ő egy percre eltűnik, majd visszatér egy pohár vízzel.
- Kösz. - veszem el tőle a poharat és nagyokat kezdek kortyolni a vízből, mire Holly jelenik meg a szobában.
- Na mi volt? - kérdi már egy fokkal nyugodtabban, mire hirtelen gondolkodóba esek. Mi a fenét mondjak neki?
- Holls, bocsi, de nem tudtam lemenni, tudod félúton Harry-be botlottam és ő kért meg, hogy segítsek neki a... - itt megakadok, segélykéréssel nézek az előbb említettre, aki rögtön át is veszi a szót.
- ... a kocsival, tudod kiporszívóztam és Jakie segített addig kivenni a szőnyegeket. - részletezi lazán Harry, mintha nem is füllentene. A szőkeség persze nem örül a hírnek, de beletörődve leül mellém a kanapéra, amit Harold igencsak bosszús szemekkel néz végig. A göndör idegesen a tarkója simogatásába kezd, miközben ott toporzékol. Mi a fene baja van?
- Most viszont azt hiszem jobb ha megyek és befejezem a dolgomat. Jaqueline, ha kell valami... tudod hol találsz. - néz mélyen a szemembe, majd faképnél hagy minket Holly-val.
Egy erőltetett mosolyt intézek Holly felé, azután pedig ismét kortyolok a vízből. A lány az ölébe teszi kezeit és úgy nézi a folyamatot, mintha bármi érdekeset látna ebbe. Szempárja egészen addig el sem szakad rólam, míg lépteket nem hallunk a pince felől. Mindketten sietősen kapjuk oda a tekintetünket, mikor is Zayn jelenik meg az ajtóba.
Szó nélkül dől a falnak, mire én elkezdtem gondosan felméri. Semmi baja nincs, arca is ép, nem piros. Nyoma sincs az esetleges pofonnak.
Tehát nem ő kapta...

Sziasztok kedves olvasók!

Köszöntök mindenkit a megújult külsejű blogon egy új, és számomra roppant érdekes nyárzáró fejezettel. Szívből remélem, hogy az új fejezet és a kinézet is meghozza a kedvetek a pipáláshoz, kommeteléshez és a szavazáshoz, ami eléggé elapadt. :C De nem sajnálkozok, hisz már az magában csodálatos, hogy 28-an iratkoztatok fel a blogra röpke 5 hónap leforgása alatt. Nem is húznám az időtöket tovább, az iskolásoknak sikeres holnapi napot kívánok, a munkásoknak meg kitartást már a maihoz is! :D 
Üdvözöl mindenkit szerettel;

Pepa