25. fejezet ~ Letagadhatatlan csajos este

"Egy tonna alapozó sem..."

A pillantásom kezd elhomályosodni, bár próbálok ez ellen nagyon, de nagyon sok mindent tenni. Például körülbelül háromszor annyit pislogok, mint amennyit normális lenne és a szemem előtt is úgy legyezem a kezem, ahogy egy idióta szokta. Zayn pedig úgy néz rám, ahogy egy idiótára szokás. Értetlenül.
- Hé kicsim, Hope elaludt? - kérdi halkan és a fejével a gyerek szobája felé int, mire én egy aprót bólintok, mire fel Holly -teljesen jogosan- megérezve a fagyos hangulatot, feláll és elindul csendben kifele. Még ki sem hűlő helyén pedig Zayn váltja a kanapén, kezét az enyémbe fekteti és lágyan arcon csókol.
- Köszönöm szépen, tudod én úgy tűnik a délutáni elaltatásra hasztalan vagyok. - jegyzik meg és szabad kezével az egyik hosszú, barna tincsemmel kezd játszani.
- Szívesen tettem, nagyon aranyos kislány. - jegyzem meg halkan, míg fejemben csak arra tudok gondolni, hogy most a lehető legtávolabb húzódnék tőle.  
- Tudom, és külön öröm, hogy kicsit sem hasonlít az anyjára. - biztosra veszem, hogy poénnak szánja, de én nem tudom annak venni. Idegesen pattanok fel a helyemről és indulok az ajtó felé, de valamilyen ismeretlen okból a lábaim félúton megálljt parancsolnak. 
- Jakie, a frászt hozod rám! - bosszankodva áll fel ő is a helyéről és mögém lép. Kezeit -már oly' ismerősen- a csípőmre simítja, miközben ajkait a fülemhez érinti.
- Mi a baj? Olyan feszült vagy... és távolságtartó. - jegyzi meg, miközben kezeivel a oldalaim cirógatásába kezd, ami egészen ellazít. Fejem kicsit megbicsaklik és hátra, a vállára esik, mikor is újra a helyzet felmérésbe kezdek. Nekem most mérgesnek kéne lennem Zayn-re és nem kéne hagynom, hogy itt nyugtatgasson. Szörnyű dolgokat vágott Eleanor fejéhez, és megint titkolózott, nem hagyhatom ezt csak így ennyiben...
- Fáradt vagyok, Zayn. - mondom ki az első keresve csinált indokot, ami valószínűleg nem hangzik túl meggyőzően.
- Reggel kilencig aludtál. -  morog fel, mire értetlenül felkúszik egyik szemöldököm szinte a homlokomra.
- Te ezt meg honnan veszed? Ugyanis Te meg vagy fél 11-ig aludtál a kislányoddal. - fordulok hátra érdeklődően, hogy a szemébe tudja nézni, mire egy apró mosoly kúszik ajkaira.
- A srácok tájékoztattak, hogy Te sem vagy koránkelős típus. -  kezeivel ránt kicsit magához, mire az altestünk összeütközik, forró lehelete pedig az orromat csikizi. Eszméletlenül mentolos.
- Lebuktam. - próbálom a lehető leglazábban kinyögni ezt az egyetlen egy szavacskát és kezemmel a mellkasánál próbálom kicsit eltolni tőlem.
Egyik izzadt tenyerét Ő is leveszi a csípőmről és nadrágzsebében kezd kutatni valami iránt. Gondolom szüksége van egy szál cigire... mégis egészen más dolgot vesz kis. Egy köteg összegumizott papírpénzt emel kettőnk közé, átlapozza érdes ujjával és pár százast kihalász belőle. Kezembe nyomja a hatalmas mennyiségű pénzt, majd csuklómra egy csókot is nyom. 
- 18 éves koromban buliztam a legnagyobbakat. Nem akarom ezt az élményt elvenni Tőled... Menj el a csajokkal is igyatok valamit, táncoljatok, érezzétek jól magatokat. De ha egy izomagy akár egy ujjal is hozzád ér... - veszi komolyra a figurát.
- ... állig felöltözve megyek, apuci. - kontrázok rá, amivel dühös nézését gyorsan tüntetem el. Egy apró csókot ad, majd ellépve mellettem elindul kifele. Gondolom megkéri Harryt, hogy kocsikázzon el minket.
Én a kezemben lévő százasokat a zsebembe csúsztatom és megpróbálok nem arra gondolni, hogy vajon mivel is érdemeltem ki mindezt.

(***)

Eleanor-t a fürdőben találtam meg, kisírt szemekkel és egy hatalmas piros folttal az arcán, Hollyt a nappaliban gyűjtöttem be, aki épp Niall-el a baba neveket válogatását végezték és Danielle-t úgy kellett felhívnom, hisz Ő és Liam nem jött velünk még a minap. De végül is sikerült összehoznom a társaságot, akikkel szívesen megyek ma este el. A megbeszéltek alapján, nálunk készülődünk, én már a második adag szájfényt kenem fel ajkaimra, míg Eleanor továbbra is gondosan púderezi rákvörös arcát.
- Hogy tudtál neki menni az ajtónak? - borul ki Danielle, miközben loknijaiba túr és szempilla spirálozásba kezd. Hihetetlenül mini, méregzöld ruha van rajta, ami külön dob kellemesen barna bőrén. 
- Tudod, hogy kétszer olyan béna vagyok, mint Louis. - jegyzi meg Eleanor lazán, egy vállrándítással, amivel eléri, hogy figyelmem továbbra is rajta tartsam. Hogy a fenébe tud ilyen jól hazudni? Ez is egy ilyen közös képessége az egész csapatnak?  
- Apropó, ő hogy van? Van róla valami hír? - kérdez most Holly izgatottan, aki egy térd alá érő hosszú, fekete, spagettipántos flitterektől csillogó ruhában feszít. Még most is gyönyörű és nád szál vékony, meg sem látszik rajta a terhesség egy apró jele sem. 
- Nem túl jól... azt mondják, most már óvadék fejében sem juthat ki, hisz van priusza, de mivel nem találtak a birtokában drogot, így max hónapok kérdése jó magaviselettel. - feleli könnyedén Eleanor, miközben kiveszi a kezemből a szemhéjfesték palettát. Nem baj, én már úgy is végeztem egy ideje... 
Sietősen túrok a vöröses barna hajamba, majd ajkaimat enyhén összedörzsölöm, hogy a szájfényt jobban eloszlassam. Még egyszer megnézem pilláimat, amin vagy egy kiló fekete festék van és már indulok is az ajtó fele. A csajok pedig szorgosan követnek. 
- Kész? - torpanok meg egy pillanatra, mire Danielle majdnem belém ütközik. Bosszúsan mormol el egy apróbb káromkodást, de én elengedem a fülem mellett, és még egyszer felmérem a lányokat. 
Eleanor babarózsaszín koktél ruhája csodásan illik mély gesztenye barna szeméhez és ugyanilyen színben pompázó loknikba sütött hajához. 
Holly lehengerlően nagy és fekete szempillái, füstös tekintete igazán fejedelmi összhatást nyújt csodás ruhájával. 
Danielle pedig akár egy kígyóbűvölő, mű kobrabőr térdcsizmában és a zöld apró ruhájában, amiben még az én szemeim is a formás combjára vándorolnak. 
Én pedig... fogalmam sincs. Sosem voltam és most sem vagyok az az embertípus, akinek meggyőződése magáról, hogy egy csinos csaj. Tisztában vagyok az erősségeimmel viszont, és azokat szívesen emelem ki. Ezért is esett a választásom erre a csodás, mély kivágású éj kék ruhára, ami különös módon remek kontrasztban van a hajam különös színével. A magas sarkas cipő viszont nálam szóba sem jöhetett, mivel egész este táncolni tervezek. 
- Igen, menjünk már, Jakie! - nyafog Eleanor, mire beadom a derekam és elindulok az udvar fele, ahol Harry már egy lezser ingben és szakadt farmerben, -isten tudja mióta- vár ránk a kocsinak támaszkodva. 
- Huuh... jól néztek ki! - bókol mindegyikünknek, de le sem veszi rólam a szemét, ami nem kicsit hoz zavarba. A csajok beszállnak a kocsi hátsó sorába, míg én az anyósülésnél foglalok helyet, Harry mellett. A göndörke is gyorsan elfoglalja a helyét és a motor beindítása után, nagy csönd közepette szállít minket el egy hatalmas szórakozóhely neoncsövekkel világító bejárata elé.  
- Jakie mobiljában meg van a számom, csörgessetek meg ha haza akartok jönni. Itt leszek a közelben, de van még egy kis elintézni valóm... - feleli nem túl közlékenyen, de perpillanat nem tud érdekelni a közönségessége. Mégis egy aprót bólintok, hogy jelezem neki, azt, hogy mindent értek, majd már nyúlok is a kilincsért, amikor egy kellemesen meleg tenyér húz vissza.
- Minden rendben van? - fogja suttogóra Harry, hisz Danielle még csak most kecmereg ki az autóból, de amint erősen becsapja az ajtót én válaszra nyitom ajkaimat.
- Láttad Eleanor arcát, nem?! Egy tonna alapozó mögül is látszik az ütés maga. - válaszolok egyszerűen, hogy még véletlenül se keljen az érzéseimről beszélnem. Ugyanis még magam sem tudom mit érzek. Félelmet, dühöt, haragot Zayn iránt? Hisz aki ismer az tudja, hogy az erőszakot vetem meg a leginkább. Ezért is szöktem meg aznap este... Te jó ég, már könnybe is lábadt a szemem?!
- Jakie? - térít vissza óvatosan Harry, miközben idegességében majdnem szétkapja a kormányt, úgy szorítja.
- Jól van, jól van.. megyek már. - forgatom meg szemeimet és kiszállok, hogy hagyjam mielőbb elmenni innen.
A lámpák zöldjében veszek el, amikor Holly hátulról az orrom alá tol egy erősen szeszt tartalmazó italt.
- Tied az én welcome drinkem is. Biztosra veszem, hogy neked van rá a legnagyobb szükséged.

Kedves Olvasóim! 
Először is szeretnék bocsánatot kérni amiért így eltűntem, de azt hiszem nem egyszer koptattam már amiatt a billentyűzetemet, hogy megírjam nektek azt az -érdektelen- információt, hogy idén a végzős évembe vágtam fejszémet. Igen, tizenkettedikes vagyok, igen szörnyen nehéz a suli és igen, nem kizárt, hogy csak majd így a szünetetekben tudok majd írni. De nem adom fel és kérlek Ti se tegyétek, hisz nélkületek ennek az egésznek nincs sok értelme... :) Továbbra is bátran pipáljatok és írjatok kommeteket (perpill szavazni sem lenne bűn) mivel el sem hiszitek mennyit jelent nekem ez az egész! 
Remélem nektek is tetszett az rész, mert én nagyon szerettem ezt különösen írni. Mindenkit üdvözöl és kellemes pihenést kíván (kinek hosszabb, kinek rövidebb időre - ami a szünetet meríti ki-) 
Pepa

7 megjegyzés:

  1. Szia nemrég találtam a blogot és annyira tetszik és nagyon nagyon kíváncsi vagyok. Nem gondoltam volna hogy Zayn ilyen is tud lenni. Jackie meg Harry kapcsolatára is nagyon kivancsi vagyok. Sok sikert az idei tanévedhez meg mindenhez és remélem hozod majd a részeket persze úgy ahogy az időd engedi.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon szépen köszönöm a kommentedet és a kedves szavaidat. El sem hiszed milyen sokat jelent ez nekem! :D A részt meg szépen lassan írom, és hozom amint tudom. Köszönöm a türelmet!
      Puszil:
      Pepa

      Törlés
  2. Szia!
    Nagyon tetszik a blogod remélem nem hagytad abba, kérlek folytasdd!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon köszönöm a kedves szavaidat, nagyon jólesnek. Természetesen nem hagyom abba a történetet, csak a mindennapjaim szörnyen zsúfoltak, de amint tudok jelentkezek egy fejezettel. :)

      Törlés
  3. Negyedszerre olvastam újra az egész blogot és még mindigg egyre jobban imádom ❤❤ sieeeeesss a köviveeeeeel kérleeek *-* *-* ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. omg!! komolyan?? most könnybe lábadt a szemem! esküszöm megkapod a "legelszántabb olvasó" címet. nagyon köszönöm komidat, feldobta a napomat!! :D a résszel meg sietek, bár lassan már levegőt venni sincs időm! :O :D

      Törlés
  4. Szia mikor varhato az uj resz?��

    VálaszTörlés