17. fejezet ~ Eleanor

Eleanor Calder szemszöge

 /2 nappal később/

- Miss Calder milyen viszonyban van Ön, Miss Edwards-szal? - egy újabb sablonkérdés, ami már a könyökömön jön ki, hála a rengeteg krimisorozatnak, amit Louis-val nézni szoktunk. Poirot, Sherlock és Watson, és... na jó, perpillanat csak ennyi jut eszembe, de van ennél sokkal több is!

- Miss Calder...? - erélyes, komoly és mégis fárad hang szólít ismét a nevemen, így a figyelmem újra a jelenben van. Jobban mondva a kihallgatószobában, az Örsön. Utálok ide járni! És még most sem értem pontosan miért is "idéztek be" ide...
- Perrie az egyik ismerősöm volt barátnője. Nem sokat beszélgettem vele, a kapcsolatuk is gyorsan véget ért. Manapság is csak a gyerek miatt tartják a kapcsolatot. - mondom a begyakorolt szöveget, ami Louis-val otthon már ezeregyszer elgyakoroltunk, hogy az ilyen stresszes helyzetben sose blokkoljak le. Mivel sajnos ez egy rossz szokásom...
- És ki ez az ismerős, Miss Calder? - a szobába éppen belépő hadnagy teszi fel a következő kérdést, öblös hangja hallatása közben pedig egy bögre forró, még gőzölgő kávét helyez az előttem álló kis rozoga asztalra. Szemeim mohón kapnak a koffeinbomba felé, íriszeim pedig már képzeletben a csokibarna folyékony gyönyört falják. Ha van valami, amit még a ruháknál, Louis-nál és a cipőknél is jobban szeretek, na az ez!
- Önnek hoztam, de persze csak akkor adom át nyugodt szívvel, ha kegyed is végre valami hasznos információval szolgál nekünk. Mivel így fair, ugyebár... - győztes mosolyával megtűzdelve foglal helyett az asztalka másik oldalánál. Húsos mutatóujja a pohár falát éri. Óvatosan és lassan tolja közelebb felém, miközben én idegesen a fogaim közé kapom alsó ajkamat, és -ahogy a kiképzőtáborokban tanítják- hatalmasat harapok belé, hogy az egyre csak növő vágyat mielőbb eloltsam magamban. Ma is iszonyat korán keltem, és csak egy moccacino-t ittam. Nagyon kell az a bögre folyékony arany!
- A.J. Malik! - nyögök fel megadóan apró füllentésem közepette, majd ujjaimmal a csészefüléért nyúlok. Ezt jól megcsináltad Eleanor!
- Mr. Malik, az a Malik? Zayn Malik bátyja?! - kérdése nem csak engem lep meg, hanem a fiatal gyakornokot is -aki aktáitól elszakítva gondos figyelmét- kapja irányomba tekintetét, és borzos szemöldökét a homlokáig felvonja. A finom papírosok közt morzsol össze ujjával. Ki van éhezve a sztorira, ez nagyo megérződik rajta!
- Igen, A.J.! De Zayn a gyerek apja, viszont mióta Ő felszívódott, Joshua figyel a kicsire is. Apja helyett apja. És Perrie-vel is emiatt nem egyszer melegedett össze, ha jól tudom... - na szép Eleanor, ebből már tuti biztos, hogy nem magyarázod ki magad...  És amúgy is... egy kávéval vesztegettek meg, jól megérdemled, hogy Zayn-től ezért majd kapj! Vagy éppen Louis-tól...
- Értem. - morzsolja ajkai között el ezt az egyetlen egy szócskát a hadnagy, majd az gyakornok kezéből kikapja az akták vaskos kötegét. Hosszas hümmögése után leemeli szemüvegét orrnyergéről, és leteszi a látását megkönnyítő eszközt a rozoga asztalra.
- És mit tud Miss Evans-ről? -Jaqueline családnevét enyhe akcentussal ejti ki, bár lehet, hogy csak azért gesztikulálja túl a dolgokat, mert még neki is nehéz felfogni, hogy egy ilyen fiatal és csinos lány, akiben egy csepp hibának sem kéne leledznie, hogy lőhetett le valakit. Még ha ez a valaki egy elviselhetetlen hárpiai is.
- Miss Evans?! - kérdek rá óvatosan a nevére. Nem akarom Jakie-t bajba keverni, nem akarom, hogy megtudják, hozzám menekült pár nappal ezelőtt. Így is épp elég a bűntudat, ami emészti, nem hiányzik szegény fejének még az is, hogy kihallgatásokra járjon.
- Igen, ugyanis Miss Edwards azt állítja, hogy Jaqueline Evans emelt rá fegyvert, és mikor a védelme érdekében megpróbálta azt kiütni Miss Jaqueline kezéből, a kisasszony akkor lőtte meg. - nagyon nyugodtan és lassan közli velem a hamisabbnál hamisabb tényeket a hadnagy, miközben felmutat pár képet az aktakupacból. Fogalmam sincs mi lehet vele a célja, de biztos nem az, amit kivált belőlem a látvány. Félelmet, elrettenést érzek, mikor meglátom Perrie sértett alakját. Mellkasán hatalmas seb tátong, vérrel átitatva. Miközben ajkaim megremegnek, fejemben csak egy gondolat cikázik. Nem, Jakie csak magát védte. Nem direkt tette!
- Szóval Ön nem hinné, hogy Miss Evans szándékosan lőtt Miss Edwards-ra? - horkan fel az előttem ülő, amiből csak azt a következtetést vonom le, hogy talán nem magamban intéztem le nyugtatószavaimat.
- Persze, hogy nem! Jakie-t akarta ellenére vitte oda Perrie, ő emelte rá a fegyvert, és Jakie csak védte magát. De ha jól tudom ezt már Harold Styles is elmondta Önöknek. - próbálom a hidegvéremet megőrizni, de nem könnyű úgy, hogy tudom, hogy a szobában lévőknek meg pont az a céljuk, hogy jól felpaprikázzanak.
- Igen, Mr. Styles már járt bent és fel is jelentette Miss Evans-t! - nem hiszek a fülemnek. Hogy mit csinált Harry? Nem, ennyire gerinctelen még ő sem lehet. Kedveli Jakie-t, Zayn-től meg egyenesen tart, szóval képtelen lenne rá. Vagy mégsem...?
- Miss Calder, tehát Ön biztos az állításában? - kérdi ismét, erélyesen az őszülő rendőrhadnagy. Az én szemem elé pedig hirtelen mintha csak egy fátyol kerülne, fejem zsong az értetlenségtől. Mit mondjak, mit tegyek, hogy az jó legyen? Zayn-t nem köphetem be, Jakie-t sem, Perrie szava biztos üti az enyémet és még azt sem tudom, hogy vajon Harry tényleg ellene vallott-e, a szőke javára.
- Igen. És azt hiszem az üggyel kapcsolatban már mindent elmondtam, szóval ha megbocsátanak... - kapok kis táskámért, majd a lehető legnagyobb lendülettel tolom ki székemet.
- Én most elmegyek. - tudom, hogy nem tarthatnak itt. Semmi kézen fogható bizonyítéka nincs sem ellenem, sem Jakie ellen, szóval akár most azonnal haza is mehetek. Azt sem értem, hogy egyáltalán eddig miért maradtam itt...
- Rendben, Miss Calder, de kérem ne hagyja el az országot. Még keresni fogjuk! - ráz kezet velem a fiatalabb, majd az ajtóféle kísér. Megpróbálom "elengedni a fülem mellett" azt, hogy milyen sejtelmesen simít végig a hátamon. Ezt tuti nem mondom el Louis-nak, mert a végén még péppé tervezi verni a biztosurat!

(***)

- Hé, megjöttem! - kiáltok be az ajtón. Valószínűleg csak Jakie van itthon, hisz Louis-t megint elszólította a "munkája", vagyis Zayn hívta.
- Szia! Mi volt bent? - nem mondanám, hogy letámad a kérdésével. Ahhoz túl fáradt, mivel amióta itt van, esténkét sosem alszik, csak sír. És, hogy ezt honnan tudom? A szemeiről. Fel vannak dagadva, és olyan pirosak, mint azok a paradicsomok, amiket tegnap vettem.
- Csak kikérdeztek, és én mindent elmondtam, amit hallani akartak. Persze, csak az igazat. Hogy Perrie támadt rád és te csak védekeztél. Viszont valami nagyon aggaszt... - vetem le a magassarkú cipőimet és meg sem állok a párducmintás kanapéig. Louis kedvence, folyton ezen terül el, én pedig épp ezért szeretem, mert ha nincs itt, akkor is olyan lenne, mintha igen, ugyanis az egész lényét, illatát átvette a textil. Jakie, amint megpillantja közeledő alakomat gyorsan ül fel. Karjait lábai köré fonva figyeli ahogy leülök és sürgető pillantásaival rögtön eléri, hogy a kimondani készülő szavak szépen összeérjenek a fejembe egy komplett szöveggé.
- A parancsnok azt mondta, hogy Harry feljelentést tett ellened. - lesütöm a szemem, és olyan érzés fog el, mintha most én szégyelleném magam, Harold helyett. Nem merek és nem is akarok Jaqueline megtört tekintetébe nézni, mivel egyszerűen nincs rá lélekerőm.
- Harry ezt tette? - hatalmast nyel, amivel gondolom a torkában keletkezett gombócokat próbálja elrejteni, nem túl sikeresen.
- Nem biztos. Mármint lehet, hogy csak ezzel a kis hazugsággal akartak belőlem is több dolgot kiszedni, vagy csak azt akarták elérni, hogy véleményt változtassak, de... - szerintem igen. Viszont ezt már nem akarom kimondani, hisz nem buta lány ő. Tudja, és én is tudom, hogy mind a ketten ugyanarra gondolunk. A házban Emmán, Perrie-n és Jakie-n kívűl csak Harry volt ott. Harry-nek volt fegyvere, s neki kellett volna a dulakodást leállítania, de nem ezt tette. Épp ezért ha nem ken rá mindent Jakie-re, akkor őt is beidézik, neki pedig már nem egyszer volt dolga a rendőrössel. Most már nem kerülhette volna el a börtönt.
- És elmondta, hogy itt vagyok? - látom, ahogy keze az ölébe hullik és körömágya gondos piszkálásba kezd. Tekintete az ujjaira siklik, így most sikerül gyorsan végigmérnem. Vékony, és összegörnyedt testén ugyanaz kétnapos melegítő van, még annak ellenére is, hogy mindennap viszek fel neki új ruhát, haja enyhén csapzott, gubancos, de még sosem csillogott ilyen szépen, mint most, arca pedig tényleg nagyon meggyötört. Hiányérzete van, hiányzik neki. Nem értem miért éri meg neki ez így... Szaporán nemet bólintok, hogy legalább egy kicsit megnyugtassam.
- Jakie, te biztos vagy ebben? Mármint értem, hogy most már az a dolog biztos, de miért nem mondod el Zayn-nek? Megértené és nem borulna ki. Együtt meggyürkőznétek vele. - hangomba csak annyi érzelmet és lágyságot próbálok belevinni, hogy nehogy elsírjam magam, vagy ami még rosszabb... nehogy őt sirassam meg.
- Ő persze, hogy megértené, de a helyzeten akkor sem tudna változtatni. Neki ez az élete, El. - mutat körbe a hatalmas nappalin, amit még Louis az első fizetéséből újított fel. Plazmatévé, futógép, trópusi, egzotikus növények, saját orchidea sarok, mind a luxust és a fényűzést, a jólétet mutatja egy külső félnek. Egy olyan szemlélőnek, aki nem tud a dolgok mögé látni. Hisz ez a pompa súlyos és kemény munka ára. És sokszor nem éppen tisztességes betevő a juss...
- Nekem meg nem. És az én helyzetemben nem tehetem meg, hogy belekeveredek ebbe, még akkor sem, ha emiatt le kell róla mondanom. - jogos. Teljesen jogos, hogy a helyzet nála sokkal komolyabb, mint az én oldalamon. Sőt.. ha én lennék ilyen helyzetben, mint amilyenben ő van, talán én sem tennék különben. Elhagynám Louis-t, még ha a szívem szakadna bele.
A barátom, mintha csak olvasna gondolataimban, időzít rettentő pontosan és hatalmas lendülettel nyitja ki a bejárati ajtót. Ajkaimmal apró mosolyt formálok felé fordulva, miközben ő ezt nem viszonozza, csak indulatos léptekkel halad a szoba felé. Kezében a kedvenc fekete kis pisztolya, miközben felrepedt alsó ajkából szaporán szivárog a vér.
- Louis! - ugrok fel a kanapéról és vetem magam a nyakába, de mintha nem is érzékelné a jelenlétemet. Erősen és durván lök el magától, aminek köszönhetően visszahuppanok a kanapéra. Ő pedig ahelyett, hogy engem felsegítene, Jakie karja után kap. Barátnőm nagyot kiállt, mikor Louis szabad keze csuklójára szorít és úgy állíttatja fel. Belőlem is elszökik egy sikoly, mikor pisztolyát a lány fejéhez emeli.
- Kuss legyen már! - üvölti el magát, még sosem láttam ennyire dühösnek. Pedig nem egyszer szokott indulatosan hazatérni a munkahelyéről, de általában ilyenkor minden fölös energiáját egy vad szexbe öli bele, amit mondjuk és sem szoktam nagyon bánni. Ezzel ellentétben mostani cselekvése kicsit sem tetszik, sőt..!
- Te meg mi a francot csinálsz? - kiálltok én is rá, miközben karjai lefogásán ügyködök. Jakie-t gyorsan veti a földre és fordul velem szembe. Orrlukai teljesen kitágultak, miközben homlokát ezernyi dühös ránc borítja.
- Eleanor, ez a csaj egy boszorkány! - mutat a sírástól remegő Jaqueline-ra, miközben tekintetét le sem veszi rólam.  
- Mi van, nem értelek?! Louis, de komolyan... ittál? Vagy miért hordasz össze hülyeségeket? - kelek ki magamból a fejéhez kapva kezemet, hogy megállapítsam leheletéből, vajon tényleg felcsapott-e a garatra. De erre is ugyan az a válasza, mint mindenre amióta beszáguldott ide. Durván lök el magától.
- Dehogy ittam. Dolgoztam. Mindent úgy csináltam, ahogy Zayn kért... oda vittem a kuncsaftot, Harry-vel a szart is kivertük belőle, erre mire jönne a "főnök" a kérésekkel, kérdésekkel Zayn inkább ejti a dolgot. A csávó látott mind a hármunkat, a nevünket is megtudta, tudja, hogy hova vittük, tudja, hogy Zayn még az államokban van és van vele összeköttetésünk, erre a hős Rómeo azt mondja, hogy csak engedjük el, mert ha még egy ember, akinek Perrie-hez is köze van és eltűnik, azt csak Jakie letöltendője bánja. És még azt sem tudja, hogy ez a ribanc fel sem adta magát! - értetlenül pislogok és szemezek az előbb említett lánnyal, aki szintén ezt teszi irányomban. Mind ketten teljesen némán folytatjuk le ezt a kis közös "eszmecserét", ami inkább csak lelki megemésztése az előbb hallottaknak. Csak Louis fújtat továbbra is úgy, mint egy felhergelt bika. Bár pár másodpercre mintha ő is megpihenne, majd mikor látja teljes lesokkolásunkat gyorsan ismét cselekvésre fogja el magát.

Fegyverét ismét Jakie fejéhez emeli, aki ennek láttán a földre rogyik. Én ismét barátom karjaira vetem magam, aki csak egyszerűen lelök vállával, mintha csak egy kis pehely hullott volna rá. A falnak csapódva érek földet nem sokkal Jakie mellett, gyorsan mellé kúszok és sajgó fejjel emel szemeimet Louisra és pisztolyának csövére, amit még mindig irányunkba tart. Csak azt tudom remélni, ha végig a mellettem lévő lány oldalán maradok, akkor talán nem lő le minket. Bár ilyen dühtől átitatott állapotában fogalmam sincs mire, mikre is képes. Átölelem Jakie vállát, miközben le sem veszem a tekintettem Louis-ról, akinek íriszei szintén az enyémbe fonódnak és a köztünk lévő kapocsba csak az a fránya cső áll. Hosszú csönd áll fel ismét a szobába, mikor valami apró rezgésre leszek figyelmes, majd egy lazább, mégis rockosabb dallamra. Jakie mobilja, ami a kanapén heverő táskája legmélyén van. Tekintetem Louis-éval egy időben kapom az eszközre. Nem kell sokat gondolkodnom rajta, hogy ki lehet az. Hisz valószínűleg ugyanaz a személy, aki tegnap és azelőtt is pontban ilyenkor kereste. A közbiztosok. Barátom a fegyverét hirtelen a csilingelő tárgy felé emeli és ujját a ravaszról egy pillanatra megemeli, majd olyan erővel nyom rá ismételten, mint még soha. Még sosem láttam ilyen indulatosan lőni. Épp ezért hatalmas sikítás tör fel ajkaim közül, miközben kezeim a fülemre tapadnak, hisz az elsülő pisztoly hangja dobhártyaölő. Négy pontos lövés leadása után a fokozatosan elhalkuló dallamot végleg elnyeli a puskaropogás hangja. A hatalmas porfelhő pedig mindnyájunkat köhögésre késztet. Ám, amint lehetőség van rá, én ismét beszédre nyitom ajkaimat.
- Louis, valamit el kell mondanom. - érzem, hogy lehiggadt. Hogy ebbe a négy lövésbe minden stresszt, dühöt és értetlenséget bele, majd kiadott. Gyorsan állok fel a helyemről és fonom kezemet nyaka köré, így vonva testét közelebb az enyémhez. Pulzusa vadul ver, miközben a meg nem értettséget olvasom ki gyönyörű szemeiből. Kezei az enyémre vándorolnak, és miközben ujjainkat összekulcsolja, lehozza tartásunkat a csípőnk mellé.
- Gyere, menjünk ki a konyhába. - hozzá intézem a mondatokat, miközben visszanézek Jakie-re, akit szintén lesokkolt az előbb történt esemény, viszont ahhoz képest még egészen jól tartja magát. Bólint nekem egyet, ezzel megkönnyítve a helyzetemet, hisz végre igazat mondhatok Louis-nak.

(***)

- Uram atyám, ez biztos?! - túr idegesen felzselézett hajába Louis, miközben le sem veszi rólam a szemét. Én csípőmmel a konyhapultnak dőlök, miközben kezeimet a mellkasom előtt fonom össze. Nagyokat bólogatok, s egy hatalmas sóhajtással jelzem a helyzet fontosságát. Mintha ő ezt mondjuk nem érzékelné...
- Ez nagyon gáz, El. És én még majdnem bántottam Jakie-t... - kapja kezét a szájához. Bevallom, valami ilyesmi reakcióra számítottam titkon, tehát most nem csalódtam.
- Végre, hogy megérted Louis. Ezért kell Jakie-nek menekülnie Zayn-től. És épp ezért nem is bánthatod. - segítenünk kell neki, és jó, hogy végre ezt már Louis is látja.
- De nem maradhat itt! - szögezi le gyorsan, amivel sikerül meglepnie. Miért, miért ne maradhatna pont itt? Hisz biztos, hogy Zayn itt nem fogja keresni...
- Figyel, Zayn ide bármikor benézhet. És ha itt találja Jaqueline-t akkor először engem, majd téged, aztán őt is kicsinálja, ezt meg gondolom nem akarjuk. - hangja mindvégig komoly, miközben ujjai pisze orromon simítanak végig.
- De nem akarom kirakni innen. - nyögök fel szomorúan, mire a barátom szemei gondos töprengésbe kezdnek. A megoldást létrejöttét pedig íriszei csillogása jelzik nekem.
- Nem is kell, baby. Majd én intézkedem róla!

Drága Olvasóim!

Tudom, végre rész! Remélem elnyeri a tetszéseteket. Igazából ezzel a fejezettel szeretnék köszönetet mondani a sok díjért, a kedves kommentekért, és azért, hogy már 13 feliratkozó van a blogon. Köszönöm! Tényleg remélem, hogy tetszett a rész. Na de mit gondoltok Eleanor-ról? Louis viselkedéséről? Valamint... mi a fene lehet Jakie titka? Továbbra is ezek a kérdések a kulcsmondatok a történetben! Várom tippjeiteket/véleményeiteket a résszel kapcsolatban.
Puszil és Ölel mindenkit;

~pepa