Mi a fene történt?!

Drága Olvasóim!
Hahó, itt vagytok még? Megtudnám érteni ha a válasz nem lenne. Mert az a nagy igazság, hogy borzalmasan elhanyagoltalak Titeket és a blogot is, amit nagyon sajnálok, de mint itt, a korábbi posztomban leírtam, nyomós okom volt/van erre. De van egy jó hírem (ugye jó? :) ), szóval úgy néz ki, hogy ha minden igaz akkor középiskolai tanulmányaimmal két hét múlva végzek, ez pedig korlátlanabb és sokkal több szabadidőt ígér. --> Vagyis a blog ú. j. r. a. n. y. í. l. i. k! 
De lesznek, sőt van már most pár változás. Az igazság az, hogy a Dirty-nél kicsit elszaladt velem a ló. Első publikált irományomként próbáltam mindennek és mindenkinek megfelelni, így lassan már nem érzetem magaménak a történetet. Mielőtt feltennétek a kérdést, igen ez az én hibám, nem a Tietek. A túlságosan nagy megfelelési kényszerem okán és bizony a sok - sok időkiesés következtében csak olvastam a fejezeteket és nem jött a várva várt folytatási láz, ihlet. 
Viszont! Jackie és Zayn a nyáron sem fog pihenni, ugyanis történetük, különös érzelmi száluk/drámájuk új történeti köntös kap. Egyenlőre azonban erről nem szeretnélek Titeket kellőképpen informálni. (Tudom, gonosz vagyok! :D )

De csak azért is, hogy ne legyen túl unalmas a poszt.

drágáim, ezt itt egy kis inspiráció *-*


Amit viszont ígérek:
- élvezhetőbb háttér sztori
- mínusz one direction --> remélem ez nem szegi kedveteket
- sokkal több, karakteresebb szereplő
- egy teljesen új Jacqueline Evans (külsőre, belsőre)
- újabb veszélyes, beteges szerelmi szál ("Zackie")

Mi változik?
Konkrétan majdnem minden, de mégis annyi minden lesz ismerős. Az első fejezetek sem átírások, vagyis nem azt fogjátok olvasni, amit már korábban igen. 
Zayn marad aki, persze azt eddig sem lehetett pontosan tudni, hogy "mi"...
Jackie is marad, de a barna, karakán arc változik --> helyett szőke hullámok, kék szemek, rebellis viselkedés, trágár beszédmód, ámbár egy angyali küllem jellemzi majd leginkább. 
Gyász, várandóság, szerelem, sírás, fegyverek, drog, hazugság, becsapás, erőszak. Az én olvasmányaimban már ismert kifejezések. Mind maradnak!

Mit temessünk? 
Temessük a Dirty-t, bármilyen nehéz ezt mondanom. Tudjátok, én is imádtam, mindig csillogó szemekkel olvastam a kommenteket és minden egyes feliratkozónak külön-külön örültem. De ez már a múlt. Természetesen a Dirty fejezetei is fent maradnak az oldalon, azt is olvashatóan hagyom, de innentől én már csak is a Mr Keserű-re szeretnék fókuszálni, és ha tetszik az oldal kinézete, az eddig említett változások, vagy az eddigi leírások a blogon... akkor azt ajánlom (csak ajánlom) tegyétek ti is ezt
   - Annyit ígérhetek, hogy már most rengeteg munkám van a történetben, igyekszem sokkal profibban fogalmazni, hosszú fejezetekre levezetett cselekménysoraim vannak és már garanciára 3 előre legyártott fejezetet

Szőke, hol a Palvin? 
Szőke bizony, ártatlan arccal, bájos mosollyal. "Pepa menj a fenébe, megint jön a sablon sztori!!! Az ártatlan csaj, meg a motoros csávó..."
Csak semmi vész! Úgy ismertek engem, mint aki sablont gyárt? Igen? Ez fájt... Ha pedig nem, akkor köszönöm. Tudjátok... amióta nem írok egyre több blogot olvasok, nézek, imádom a kritikás blogokat, ahol remek tippeket lehet kapni karakteralkotást illetően. Nem egy cikkben láttam, olvastam, hogy egy ismert arc mellett (itt Zayn), micsoda felüdülés egy kevésbé ismert, nem minden második blogon megforduló arcocskába botlani. - thisz iz első érv.
A második pedig az, hogy egyszerűen imádom ezt a nőt, aki a fejlécnevű tákolmányomon van. Csodás, tehetséges, és gyönyörű, mindamellett nekem remek inspiráció. (+ nem látom minden második blogon, szóval olééé! :D ) 
Tehát... remélem nektek is tetszik. 

Mikor kezdünk?
Ez egyáltalán nem biztos még, változhat, de a prológus feltételének időpontja június 19-20-21 körül forog terveim szerint. 

Köszönöm kitartó figyelmeteket és azt, hogy áldoztatok időtökből annyit, hogy ezen a hosszú, unalmas borzadályon átrágtátok magatokat. (felmérés: aki végig olvasta nyomjon az "izgalmas" gombra, vagy/és kommenteljen nekem valamit, bármit! Szeretnék rólatok hallani, de semmi sem kötelező --> itt - ez sem változik - nincs diktatúra, sem követelgetés. :) )

Pepa


2 megjegyzés:

  1. De jooooo 😍😍
    Hianyozni fog a Dirty ,de imádom a irományod szoval az ujdonsagot is tetszeni fog :)
    Hatalmaaas oleles es puszii a kedvenc blogosomnak ❤❤
    U.i. alig vaaarom ,hogy vegre olvashassam 😍😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a hozzászólásod!:) Nagyon jól esik! A prológust pedig már olvashatod is, mivel úgy gondoltam, hogy előbb publikálom!
      Puszil: Pepa

      Törlés