19. fejezet ~ Meccs

A tükörrel szemezek és keresem a tükörképemet. De nem találom. Vagyis "áll" itt valaki velem szemben, a tárgy másik oldalán, de ez a nő nem lehetek én! Hisz Ő mindenben más, mint én... kezdve hosszú szőke hajával, élénkvörösre rúzsozott, telt ajkaival, füstös, műszempillákkal tarkított tekintetével... nem én vagyok, egyszerűen nem lehetek én. Ez a nő itt előttem túl tökéletes, míg én akár a tökéletlenség mintaszobra is lehetnék.

- Brutális vagy! - jelenti ki Holly a hátam mögött, majd azért még nyakon önt egy kis parfümmel is. Elszakítom tekintetem a tükörtől és rá emelem. Ajkai távoli szeletében egy kicsit sem bizalomgerjesztő mosoly ülepedett meg a kicicomázás hosszas órái alatt.

- Ne feledd: csak tedd a dolgod! Ha taperolnak, vagy erőszakosan viselkednek veled, akkor meg csak kiálts Niall után. Ő figyelni fog rád, ígérem! - bólintok, hisz már pontosan jól tudom mi is lesz az este  forgatókönyve.

- Holly, de ugye nem kapnak el? - kérdem félénken, enyhén talán még mindig szeppenten is. Hisz bár most kicsit sem hasonlítok az igazi énemre, mégis a lebukás veszélye még mindig erős stresszt és félelmet vált ki belőlem. Szőke barátnőm aggódásomat kifigyelve lép elém, vékony kis kezeit csupasz vállaimra csúsztatja, miközben fürkésző csokoládébarna szemeit le sem tudja venni aggódástól remegő ajkaimról, idegeskedésről tanúbizonyosságot adó íriszemről, és enyhén összeráncolódó homlokomról.

- Jakie, igaz ez a dolog... nem túl legális, de hidd el, eddig még sosem kaptak el minket. És ez ma sem lesz másként! Meg amúgy is... csak két, max. két és fél óra az egész. Gyorsan elrepül az idő... ha valakinek, hát nekem hidd el ezt. - 

(***)

Liam Payne eddig sem tartozott a kedvenceim közé a frissen megismert társaság köréből. Bár tagadhatatlan, hogy igazán jóképű és a munkája is roppant... jól kereső és extrém szexi vállalkozás, mégis engem pusztán a kisugárzásával valamiért az első találkozás óta nagyon, de nagyon taszított, valamint a mai napig is taszít. És bevallom ezt őszintén sajnálnám is ha tudnám, de egyszerűen nem megy... még akkor sem, ha most neki kell dolgoznom. 

  Sosem tudtam igazán -sőt a mai napig sem nagyon értem- mit is takar a küzdősportok fogalma. Ez lenne a félig legális megoldása az utcai verekedés edzőtermesíttet, nézőközönséggel megspékelt élet-halál harcok viadalának drágább, puccosabb megoldása? Tényleg ennyit takar csak a box? Nem tudom...

- Csak ki ne száradjon a szemed... vagy a szád! - szólok finoman Danielle felé, aki hatalmas, faló íriszekkel, nyitott szájjal nézi végig barátja egoista bevonulását. A látvány még önmagában nem is rossz, de ez a ricsaj amit bevonulózenének neveznek... igazán förtelmes!

- Neked nem dolgoznod kéne? - kontráz rám elég flegmán, de még arra sem veszi a fáradságot, hogy rám nézzen.

- Nem tudok. Még azt sem tudom, hogy néz ki ez a bizonyos Mr Anderson. - szólok vissza neki, s még egy apró nyelvöltést is elsütök hisz korlátlan figyelmében így sem- úgysem üdvözülhetek.

- Csak mászkálj a nézőközönség körül miközben a mérkőzés zajlik, néha szurkolj Liam-nek, és ne feledd... a neved Evangeline 'Eva' Harper. - tudom. Ezt is tudom... ugyanis ez volt Holly álcaneve is, mikor a vevőkkel üzletelt. Ezen a néven könyvelték el a város luxus drogdílernőjének. Most pedig én vagyok az új Eva, hisz Niall már féltette kedvesét a lebukás veszélyétől. Ezért is passzolta át a munkát az ingyenélőnek, aki a házában lakik. Vagyis nekem...

- Akkor várjam meg, hogy Mr A. találjon meg engem? -

- Persze, te butus. Hisz a cucc neki kell, keressen meg ő, ne te loholj utána. - csitít le, mikor a kommentátorszerepet betöltő szépen kivarrt huszonéves éppen felkonferálni készül.

(***)

Unottan, enyhén hitehagyottan lépkedek a szektorok között. Már a harmadik kör zajlik, és eddig 2-0 az állás Liam javára, akinek még csak az ajka repedt fel enyhén. Ellenben az ellenfelével akinek az egész mellkasa és felsőkarja tele van már most kék és zöld zúzódásokkal. Hatalmasat sóhajtok, majd az M szektor legteteje felé veszem az irányt, hogy jobban átlássam a teret. Már az utolsó lépcsőfokokat szelem, mikor valaki a vállamnál fogva enyhén visszaránt.
- Ms Harper? - ismerősen csengő bizonytalan hang tölti ki hallójáratomat, miközben vastagrúzsos ajkaim mohó, ravasz mosolyra húzódnak. Lassan fordulok meg, túrok dús szőke parókámba és pillantom meg az előttem állót.
  Velem ellentétben ő kicsit sem "csípte ki" magát erre a sportrendezvényre. Sőt... szemét nagy lencséjű napszemüveg, fejét és arcát pedig vastag kapucnija rejti el. Szinte semmit nem látok belőle!
- Mr Anderson, üdvözlöm. - nyújtom kezemet, amit a férfi készségesen elfogad. Bőre ismerősen siklik végig apró kézfejemen, fonja körül ujjai a csuklómat és ránt be a sorok legeldugottabb székei közé.
- Elhozta, Madam? - meglep a megszólítás, de végül is a gőgös elegancia csak még nagyobb borzongást és aggodalmat vált ki belőlem.  Kószán bólint egy aprót, miközben a kosztümkabátkám bal zsebébe nyúlok. Rámarkolok az apró zacskóra, ami tele van töltve apróra őrölt marihuánával. Ujjaim kicsit eljátszanak a poros anyaggal, majd az előttem álló mohón kinyújtott kezébe csúsztatom a terméket. Ő is gyorsan markol rá, mire kézfején az erek kirajzolódnak, majd sietősen nyúl zsebébe. Látszódik milyen gondosan bánik az anyaggal, vigyáz rá és óvja még a legkisebb súrolódásoktól is.
- Khmm... felhígítva három vakcinába is elfér. De az országból való kicsempészés feladata már nem az én dolgom, pont ahogy Niall-é sem. Azt oldjátok meg, ahogy akarjátok. - mondom el a begyakorolt szöveget, majd sietősen haladok el a 7 sor eleje felé, ezzel a tettemmel pedig nem egy bosszús embert állítok fel a helyéről.
Nem nagyon érdekel, sőt különösebben egészen addig nem is zavar követése, míg a szektorok közti folyosón ismét birtoklóan visszaránt, és maga felé fordít.
- Szóval Ms Harper?! - nyög fel, mintha élete nagy titkát perpillanat fejtette volna meg, mire hirtelen a deja vu kellemesen kellemetlen érzése járja át testem minden egyes kis porcikáját elcsukló hangja hallása okán. A hideg kiráz, ahogy az ismereten keze végigszánt fedetlen lábszáramon, majd combomon és hosszas utazás után arcom vonaláig ér fel. Ajkaim résnyire nyílnak, ahogy nyakam cirógatásába kezd. Leheletének forró párája pedig orrjárataimat csiklandozzák. Menta. Mentolos rágó illata van. Enyhén szétnyílt ajkaimat csillogószemmel figyelve emeli hosszú ujjait húsos testrészemre, miközben érdes nyelvével saját, száraz, enyhén lilás árnyalatú alsó ajkát nedvesíti be. Csodálatos látvány.Ugyan olyan csodálatos, mint amikor először láttam tőle ezt a mutatványt.
- Szóval Mr Anderson? - emelem le a kapucnit és túrok rendezetlen fekete hajába, amivel csak még jobban felhergelem. Dühösen, birtoklóan, vágyakozóan kap ajkaimra. Harapja, csókolja, falja és élvezi, de nem tagadhatom én sem érzek másként...
Ügyetlenül szabadítom ki jobb kezét a fekete kesztyűkből, amit követően ő súlyos parókám erős nyomásától foszt meg. Ez után a paróka sapka is a földön végzi. Felszisszenek, mikor erősen a hajamba markol és durván bontja szét copfomat, ajkaim egy percre elszakadnak az övétől, ami mosolyra készteti, majd erősen ránt vissza egy újabb nedves csókcsatára.
Levegő híján tolom el  magamtól, bár bűvköréből egyszerűen képtelen vagyok szabadulni...
- Utállak. - suttogja komoly hangon vörösre és hatalmasra duzzadt ajkaimra, amivel az imént még élvezettel játszadozott. Tekintete hirtelen megváltozik, parázsló, égető és vágyakozó pillantása ahogy jött, úgy megy is el. Helyébe pedig a komolyság, a kimértség és az ellenszenv tornyosul aranybarna íriszeibe. Végigmér, aminek köszönhetően legszívesebben most azonnal eltűnnék a föld színéről. Ajka szóra nyílik, de képtelen hangot kovácsolni. Keze a napszemüvegérért nyúl, majd a kapucnit is ismét felhelyezi. A kesztyűvel nem bajlódik, simán zsebre vágja fémgyűrűkkel tarkított hatalmas mancsait. Nem mosolyog, nem szomorkodik és nem bánja. Egy csepp érzelmet sem mutat, amivel meglep.
- Zayn, én... - megtudom magyarázni. Tényleg?! Biztos? Csak mert szerintem nem... képtelen vagyok rá, és azt hiszem ezt ő is tudja.
Nem szólal meg, csak ismét végig mér. Ajkai egy millimétert sem mozdulnak meg. Sem lefelé, sem felfelé. Arca kifürkészhetetlen, fogalmam sincs mire gondolhat.
- Mondanál valamit kérlek szépen? - kérem fel a beszédre hangomban tele remegéssel, mire végre legalább megmozdul. Jó tudni, hogy a percek múlásával legalább nem dermedt szoborrá.
- Utállak. - ismétli el, most már sokkal felszabadultabban egyszavas mondatát. Felpillant a mennyezetre, majd mikor a kör végét jelző harang megszólal ismét elismétli mondatát. Majd a második gong szónál újra. Végül a harmadiknál is. Akár egy beakadt lemez...
- Dehogy utálsz! - felelem enyhén durcás hangon, miközben a szememben keletkezett könnycseppek kipislogásán ügyeskedek. Nem utálhat, nem teheti ezt velem.
- Óóó ... dehogy nem, tubicám. Nagyon is utállak, mert te is csak egy olyan hideg, rideg, mű kurva vagy, akinek a szíve helyett szilikon van. - lép minden egyes bántó szavánál egyre közelebb, míg végül mellkasa az enyémnek ütközik. Kihúzom magam, akár egy kis kakas, aki éppen harcra készül. Melleimet izmos mellkasának düllesztem, dühös szemeimet pedig szikrázó aranyíriszeibe fúrom. Cseppet sem kedves gondolatokat szuggerálok felé. Annyi mindet vágnék most a fejéhez, kezdve azzal, hogy az én melleimben egy csepp szilikon sincs... de egyszerűen nem tudok megszólalni.
- Üss meg! - még magamat is minimálisan meglepem, mikor ez a rövid válasz hagyja el ajkaimat. Zayn egy pillanatra meg is hátrál meglepettségében, de én visszahúzom és kezeimet az arcára simítom.
- Üss meg. Bántottalak, bánts te is. - tudom, hogy nem ismeri be, de tisztán látszik rajta, hogy hogyan is nyaldossa a képletes sebeit, amit én okoztam neki.
- Nem ütlek meg, Jakie. Te lány vagy, én meg egy férfi, és... - elcsitítom. Lassan suttogok, miközben arca cirógatásába kezdek.
- Üss meg, ha igazán nagy fiú vagy. Mutasd meg nekem, te vagy a rossz fiú! Megérdemlem... - erősen nemlegesen rázza a fejét, és szabadulna, de én nem engedem. Kíváncsi vagyok a reakciójára. Tudom kell, hogyan reagálja le ezt a helyzetet!
- Üss meg, Zayn. Megérdemlem, elszöktem, hazudtam. - kérlelem továbbra is akaratosan, mire a keze hirtelen meglendül. Szemeimet lehunyom, óvatosan a nyelvembe harapva várom, hogy a pofon elcsattanjon az arcomon. Várok, várok és várok, de nem érkezik. Helyette egy lágy simítással "jutalmaz" és von -ha lehet még- közelebb magához. Ismét megcsókol, ismét olyan nagy szenvedélyessel és birtoklásvággyal mozdulataiban. Imádom az édes csókját, amit most sajnos nem nyújt el olyan hosszúra.
Lassan szakad el a számtól, de még egy apró puszit ad zárásként a felső ajkamra, amibe szabályosan az egész testem beleremeg.
Mikor végleg elszakadt tőlem ismét könnytől válik telítetté mind a két szemem. Testtartásom összébb ernyed, mellkasom is összezuhan, s vad zúgásba kezdenek hallójárataim. A sírás egészen közeli határán vagyok. Tudom, hogy nem jókedvéből, kedvességéből adott nekem egy ilyen csodálatos csókot. Nem... azért tette mert tudja, hogy nekem ez még jobban fáj, mint egy hatalmas pofon. Felemészt a bűntudat, ami azon a napon környékezett meg, mikor elhagytam a közös hotelszobát.
- Sajnálom, Zayn. - vetem magam az előttem álló férfi nyakába, ölelem át szorosan és fúrom kellemes illatú nyakhajlatába orromat. Könnyeimnek pedig végre szabad utat engedek. Zayn óvatosan ölel át, mintha csak valami törékeny porcelánbabát szorongatna. Ujjai hátam simogatásába kezdenek, mikor a bíró türelmetlenül a sípjába fúj és a kommentátor nagy elánnal jelenti be a mai mérkőzés végét, amit -ha jól hallom- Liam nyert meg. A nézőtér üdvrivalgásba kezd, ám a kevésbé lelkes rajongók a buzdítás és a véleménykinyilvánítás helyett inkább haza indulnak. Így tehát az amúgy sem túl tágas folyosó, még szűkösebbé válik. Izzadt forró testrészek dörgölőznek hozzánk, és egy jó pár szitokszót is kapunk, amiért eszünk ágában sincs elmozdulni innen. Zayn keze automatikusan lejjebb vándorol, az én mancsaimért. Összefogva azokat pedig a szájához emeli és az erős feketére lakkozott körmeimre suttog egy egészen apró és egyszerű mondatot.
- Utálom magam, amiért így ragaszkodok hozzád...

Drága Olvasók!

Köszönöm szépen az előzőrészhez érkezett 3 kommentet és a 6 pipát, illetve a 15 feliratkozót. Erről jut eszembe... azt hiszem ígéretem én nektek valamit! Egy meglepetést, ha összegyűlik ez a számomra nagy szám! :) Nos a meglepetés témájáról hamarosan ti dönthettek, ugyanis az oldalsávban szavazásra bocsátom azt, hogy milyen ötletek/ titkok/ múltak megtekintése lenne számotokra a legizgalmasabb, legkedveltebb.
Továbbra is kommenteljetek, pipáljatok és iratkozzatok fel ha tetszik az oldal, hisz számomra a visszajelzés nagyon fontos!
Puszil és Ölel mindenkit;

~pepa