00

 Meglepetés!

Nos, a tőlem megszokott módon ismét korábban hoztam nektek valamit a beígértnél. Tudjátok nagyon jól estek a pipák és az egy darab hozzászólás is amivel üzentetek nekem, ezért úgy gondoltam, hogy nem lenne fair megvárakoztatni Titeket annyira, ha már úgyis kész van az első 6 rész. Ezért ta-dam! Itt a prológus, ami remélem elnyeri a tetszéseteket. Nem is tartanálak titeket tovább fel, jó olvasást!

Ui. ha úgy gondoljátok írjatok véleményt nekem, vagy csak egyszerűen pipáljatok. Kérdéseim természetesen most is vannak: Mit gondoltok mi lesz Jackie lépése? Hogy jön majd a képbe Zayn? Zavar Jason ilyen korai elvesztése?

Kíváncsian várom válaszotokat! 

Pepa

Prológus
Keserű múltam…

- Uramatyám Jason! - a kezem álmélkodástól nyitott szám elé tapasztva tartom, és csak nézem a kezét. A kezét, amiben egy hatalmas ékkővel dísztett gyűrű pihen. Csillog-villog, biztos egy nagyobb vagyont hagyott az ékszerésznél, de - látva, ez egy cseppet sem hatja meg.

- Na? Tetszik? - tartja közelebb, hogy még jobban szemügyre vegyem a káprázatos tárgyat.

- Naná, hogy tetszik te lüke. Már csak akkor lennék boldogabb, ha az én ujjamra húznád fel - nevetem el magam viccelődve, mire ő összeráncolja vaskos szemöldökét.

- Bocs Jackie, de nem kérem meg a húgom kezét - vágja rá ő is kuncogva, mire egyet játékosan a karjába bokszolok, tetetős sértődöttséggel. 

Imádok vele viccelődni, szórakozni, vagy csak pusztán beszélgetni. Ő az én nagy testvérem, a védelmező bátyám, az egyetlen ember, akit még tartok valamire ebben az átkozott családban. Ezért is fog annyira hiányozni...

- Na és akkor most neked tényleg muszáj Bradfordba menned? - pördülök le utána a csigalépcsőn, miközben olyan fejet vágok, mintha sík hülye lennék és egy betűt sem tudnék a tervéből.

- Ezerszer megbeszéltük már... Mary ott él, muszáj oda mennem, ha már megkérem a kezét. Ez nem intézhető el skype-on, húgi - korhol le most ténylegesen.

- Jason, de ha „igent” mond? – kérdezem úgy, mintha ez lenne a lehetséges legrosszabb lehetőség. Mondjuk, számomra az is.

- Ezt most komolyan kérdezed? – akad ki minimálisan, miközben keze a kukorica konzerv kibontásával foglalatoskodik.

- Sajnálom. Nagyon szorítok neked és Marynek, de… komolyan itt akarsz hagyni velük? – kezem egyesen a tűzhely feletti kifeszített, hatalmas képre siklik, ami első látásra egy idilli családi pillanat tökéletes megörökítésének tűnik.

Első látásra.

Másodikra már kicsit erőltetettnek tűnhet.

Harmadikra pedig… nos, az ami. Egy drága köntösbe bújtatott, gondosan kivitelezett hazugság.  Egy hazugság, ami egy kedves, megértő és családcentrikus mintaanyát ábrázol, vörös ruhában, szőke konttyal. Egy erőskezű, ámbár érzőlelkületű, elszánt, öltönybe burkolódzott apát, a jobbján pedig minket. Az ikreket. Jasont, a bátyámat, aki pontosan öt és fél perccel korábban született, de ezen a képen akár az éretlenség, a kortalanság és a boldogság jelképe, mintaszobra is lehetne.

Nem úgy, mint én.

Nekem már ennél a fotó készítésénél is rohadtul elegem volt a hazugságok kreálásából. Csak ott ülök a képszélén, copfban fogva szőke hajam a bal vállamon pihen, az ajkaim egy komoly csíkban húzódnak vízszintesen. Komor, egyenesen kedvtelen vagyok, akár mint most.

- Ne bambulj el, Jackie. A vérszívók bármelyik percben hazaérhetnek. Inkább fussuk át a tervet még egyszer – lengeti meg tenyerét előttem, majd mikor újra ráfókuszálok, ismét a kukoricával kezd babrálni.

- Oké. Szóval holnap hajnalban indulok. Szerintük három napot Mikenál a kampuszon töltök. Mi lesz, ha kedden megkérdeznek a hollétem felől? – néz rám félszemmel.

- Azt mondom, hogy a professzor hívott félórája valami hülye konzultáció miatt.

- És?

- Sietsz, ahogy tudsz, de ne várjunk meg a vacsival.

- Másnap?

- Elhúzódott a konzultáció?!

- Tökéletes! – csapja össze elégedetten a kezét és egy nagy tál gőzölgő kására szórja a sárga kukoricaszemeket.

- De elég lesz neked ennyi idő? – aggódva faggatom, mivel akárhogy számolom ez csak öt nap. Ennyi idő alatt nem lehet megváltani a világot. Értelem ez alatt a leánykérés lebonyolítását és azt, hogy kellőképp megtévesszük a szüleinket.

- Elégnek kell lennie – zárja rövidre és a meleg ételt az asztalra teszi.

- Anyuék kinyírnak, ha megtudják, hogy egy bradfordi „prolit” akarsz elvenni – idézem az előbb említett személy szavajárásának egy remekét.

- Ne beszélj így Maryről, húgi. És amúgy is, ha haza hozom… tudom, hogy tetszeni fog nekik.

 *******

Egészen könnyűnek gondolom. Ezt. Mármint azt, hogy továbbra is azt csináljam, amit eddig. Hazudni azoknak az embereknek akikkel egy légtérben tartózkodok nap, mint nap. Esetenként egy teljesen 24 órában.

- Jackie szándékozol még a mai nap választ adni a kérdésünkre? – terel vissza gondolataim sokaságából anyám komoly, számon kérő hangja.

Ránézek, majd újra a vacsorámra. Csak a borsókat tologatom a tányér szélén, nincs túlzottan nagy étvágyam ma.

- Gondolom, hogy az egyetemen van… - hivatkozok már tizedik napja ugyanarra. Nem lesz ez így jó. Jason azt mondta, hogy ilyenkor már rég itthon lesz. Mégis mi történhetett?
Már a lehető összes variációt lepörgettem az agyamba, aminek okán ennyit késhet. Lerobbant a repülő, Mary nemet mondott és még győzködi, vagy csak pusztán nem akar hazajönni. Az utóbbit mondjuk meg is tudnom érteni.
De nem csinálhatom ezt magammal! Egyre stresszesebb leszek, ha folyton ezen agyalok...

- Nem vagyok éhes, a szobámba leszek! – pattanok fel idegesen a helyemről, dobom le az asztalra az ölemből felvett szalvétát és már az előbb említett helyiség felé veszem irányom, mikor anyám újra megszólal.

- Hatalmas bajban leszel ha megtudom, hogy falazol a bátyádnak, Jacqueline Evans – fenyeget meg, de ez egy kicsit sem tud meghatni.
Elérve a helyhez, ahol végre egyedül lehetek felszöknek belőlem kusza, ellentétes érzelmeim, amit a tudatlanságom szült. Ledobom magam az ágyra és a fal gondos tanulmányozásába kezdek, megpróbálva ezzel gondolataimat kevésbé pesszimista történéseken kibontakoztatni.
Ekkor csörög fel halkan a telefonom.
Egy SMS.

Feladó: Mary Ebot
Üzenet: Jackie? Baj van. Jason motorral utazott a reptérre mikor... Annyira sajnálom, de... Jacqueline, a bátyád meghalt. Ide kell jönnöd! Siess! 
Mary