- Miért hoztál ide? - fájdalommal, valamint fáradsággal átitatott tekintetemet emelem el az ablaktól és irányítom az övé felé. Zavartságát leginkább az jellemzi, hogy nem néz szemeimbe. Csak előre, a borús tájra.
- Nézd Jakie, én csak a biztonságodat akarom, és... - kezd zavartan a magyarázkodásba, miközben kiveszi a kulcsot a helyéről.
- Ne gyere nekem ezzel a baromsággal, Zayn. Ha a javamat akarnád, nem hoztál volna ide. - támadok rá erős jelentésekkel bíró szavaimmal, mivel a Harry által kiváltott érzéseim még mindig nem csillapodtak le bennem. A feszült légkör belőle is újféle impulzusok megjelenését eredményezik, mivel jobb keze erősen markol rá a kormányra, valószínűleg a vele való pörölésem okán. Tekintete az előttünk álló házra siklik, amit az erős kerti lámpák fénye keretezik körül. Gusztustalan, nagy és roppant csicsás ház. Utálom, ahogy a benne élőket is.
- Mikor leléptél az étteremből... elkezdtelek hívogatni, hogy elmondjam mi is a helyzet Perrie-vel és Hope-al. Az első hat próbálkozást fel sem vetted, majd hetedszerre egy férfihang szólt bele a telefonba, a számról amit megadtál nekem. Az apád. Kértem, hogy adja át a telefont neked, de azt mondta, hogy már egy hónapja nem látott és számára innentől kezdve halott is vagy, amiért ekkora csalódást okoztál. Erre dühbe jöttem és elmondtam neki, hogy számomra igenis élsz, és ha már őket nem érdekled engem még inkább fogsz. Ami ugye sok jót nem jelent... Elmondtam, hogy nekem is van egy lányom és az apák legnagyobb szégyenének tartom. - hadarását szinte pislogás és bármiféle megállás, levegővétel nélkül intézi felém, miközben én türelmesen iszom szavait.
- De ugyanakkor tudom, hogy csak a fájdalma beszélt akkor belőle. Mert... egyszerűen én is így viselkednék, ha egy nap Hope csakúgy kilépne az életemből. - ujjai, a most már lehunyt szemhéjait masszírozzák, miközben levegővételei egyre hangosabbá és szaporábbá válnak. Értem én mit akar mondani, de... tudnia kell, hogy aznap igenis volt okom lelépni otthonról. És épp ezért nem megyek bele a játékába, amiben ő a szőke herceg, én meg a lázadó királykisasszony szerepében tetszelgek.
- Zayn... - sóhajtok fel egy óriásit, majd a házról ismét elemelvén a tekintetemet valahol az Ő szempárja és a műszerfal között kezdek fáradtan nézelődni.
- Ha most kiteszel itt, sőt akár át is tolsz a küszöbön... tudnod kell, hogy én másnap akkor is meglépek innen. Újra elmegyek a bárba, és újra kiszúrom az ott csücsülő legszexisebb és legveszélyesebb rosszfiút. Lehet őrültség amit mondok, sőt biztosan az, de... inkább a javamat akarom, mint sem a biztonságomat. És bár hazudtál, titkolóztál előlem, de érdekes módon mindig te vagy ott, ha szükségem van valakire. Szóval ha még mindig úgy gondolod, hogy nekem a legjobb helyem itt van, akkor oké. De azt tudd, hogy maximum az esténél tovább nem maradok itt. - kezem már az ajtó kilincsét éri, miközben szememet még mindig nem veszem le mozdulatlan alakjáról. Szája egy pillanatra beszédre nyílik, majd mégis a tétlenség mellett dönt, amire én már kezdek egy kicsit ráunni. Ujjaim erőszakosan, durván nyomják le a kilincset, majd mikor sikerül kimásznom az alacsony autóból, minden erőmet beleadva csapom rá az ajtaját. Bár először egy-két lépést elindulok a poklomat csodásan megtestesítő építmény felé, mégis mikor halk motorja hangjára leszek figyelmes, ösztönösen, fürgén kapkodva lábaimat váltok irányt azzal a céllal, hogy minél messzebb távolodjak tőle és a családi "fészektől" is.
Arra még tökéletesen emlékszem, hogy a házunktól nem messze, úgy két saroknyira van egy újonnan épített kis park, ahol egy kicsit talán letudom majd magam nyugtatni. Illetve így talán lesz időm eldönteni, hogy akkor hol is húzom meg magam az éjszakára, valamint nem utolsósorban arra is lesz egy-két órám, hogy szépen kibőgjem magam. Amire már -valljuk be, igazán- nagy szükségem van...
A kétsávos kocsiútra lelépve az sem zavar ha elcsapnak, hisz a kedvem már így is ramaty, a világ az ellenségem és számomra most már tényleg nincs ki és mi miatt itt maradnom és küzdenem. Hangos dudakoncertek közepette érek át a szemközti járdára, nem figyelve arra, amit magam mögött hagyok. Egy-két lelkes esti sofőr nagyokat kikiált, mikor elhajt mellettem, aminek az oka a felcsúszott ruhám lehet. De bármennyire próbálom nem tudom elérni, hogy ez zavarjon, akár egy minimálisat sem.
Én... esküszöm nem értem Zayn-t. Mert... azt hittem talán már én is jelentek neki valamit, s nem csak a buta és tudatlan kislány vagyok, aki kísérgeti ahova kell, aki csókolja amikor akarja, és akit úgy rángathatnak a zsinóron, akár egy marionettbábút.
- Hé szépségem elvigyelek egy körre? - kapom az újabb és újabb ajánlatokat, amire csak a középső ujjam felmutatásával válaszolok. Indulatos léptekkel haladva érek el a park kiskapujáig, ahonnan már a silány utcai fényeknek köszönhetően egészen jó rálátást kapok a területre elhelyezett ping-pong asztalra, amin az ide kijáró társaságok mindent csinálnak, csak épp a pontos rendeltetésére nem használják...
- Kaphatok egy slukkot? - hangom a dühtől remeg, míg a kezem a hideg hőmérséklet okán. Ha tippelnem kéne sem mondanék mínusz fokokat, de ebben a vékony kis ruhában... még ez az egy-két fok is nagyon télies hangulatot kölcsönöz a sötét éjszakának. Csak remélni tudom, hogy az itt táborozó kis csapat egy tagja megszán majd egy cigivel, ami talán a hőérzetemen is segít. Végül a rózsaszín melírcsíkos lány nyújt elém egy dobozt, amiből kiveszem a hozzám legközelebb álló szálat. Nem is tudom mikor... ja igen, a ballagásom napján szívtam ilyet utoljára.
- Kösz'. - kapom ajkam közé az anyagot és fejemet előrébb döntve várom, hogy meg is gyújtsa nekem azt. Az erős láng melege egy percre arcon simogat, majd a fénycsóvát ismét a kisdoboz mélye nyeli el. Túl hirtelen és gyorsan.
Ezt szeretem az ilyen kis éjszakai bandákba; nem kérdenek, nem faggatnak, nem beszélnek hozzád, adnak cigit és szépen békén hagynak. Pedig nem is ismernek, ahogy én sem őket.
- Ha itt lesztek holnap este is, akkor a következőt én állom neked. - mutatok a lány jobbján lévő üres whiskys üvegre, majd kikapva a számból a cigit járom körbe a betonasztalt. A rajtaülő ötös csak felhorkanva nevet egyet, majd sorra meghúzzák az üvegtartalmát, míg a végén a lány azt is elém tolja. Nemlegesen rázom a fejem, mire ő szótlanul az előbb bejárt utam felé sandít. Ahova kémlelve már első pillantásra rájövök, hogy a fekete bőrdzsekibe bújtatott, erősen felzselézett hajú és ökölbe szorított kezű árnyék képmása nem egy kósza ismeretlen lehet. Hát persze, hogy utánam jön, hogy újra visszavigyen...
- Menj innen Zayn! - kiabálom a szavakat, és perpillanat kicsit sem zavar ha a tér tőlünk lesz hangos. Kérésemre semmit sem reagál csak nagy ütemmel halad előre, mire én valami okból kifolyólag hátrálni kezdek.
- Ezt nem csinálhatod... - kezdek bele ismét, mikor kezei már a ping-pong asztalt érik.
- Mit nem csinálhatok Jakie?! Nem akarhatom a biztonságodat, nem akarhatom, hogy fontos legyen a védelmed, nem akarhatom, hogy ne erőszakoljanak meg, vagy ne öljenek meg, esetleg te ne ölj meg valakit? Mit? Mond! - üvölt velem, keze szorítása mégis megenyhül. Én pedig az ismételten, gyorsan kialakuló idegességemet az cigaretta kesernyés nikotinízével tervezem enyhíteni.
- Zayn, ne kiabálj velem. - kérem a lehető legnyugodtabb hangon, ami csak képes elhagyni ajkaimat. A pödört papír ismételten ki-be járkál a számban, ami a tétlenségem egyik jele is lehet akár...
- Mi a francért ne ha azt veszem észre, hogy az a célod, hogy kinyiffantsd magad és ezzel egyetemben engem is hazavágj?! - a mondata utolsó részétől hirtelen egy nagy gubanc alakul ki a gyomromba, amire sajnos a nikotinbomba nem jó gyógymód. Épp ezért sietősen ki is dobom a kezemből.
- Azért ne kiabálj velem, mert ma volt életem egyik legrosszabb napja. És hogy miért? Mert kiderült, hogy a srác, aki piszkosul vonzz egy családapa, a haverja meg egy nőket erőszakoló bunkópöcs. Ja és ha ez még nem elég... ma megint a küszöbén voltam annak, hogy megöljek valakit. - felelek fuldoklóan, a könnyeimmel küszködve.
- Nem a legrosszabb? - halkít hangján Ő is és nem hiszem el, hogy megint sikerült a mondatom lényegét kifigyelnie. Direkt nem azt mondtam, hogy a legrosszabb, hisz az ítélőképességem még mindig igazán remek.
- Nem, mert a legrosszabb abban a házban történt, amibe ma visszaakartál vinni. - eddig bírtam. Eddig bírtam az erős és lázadó lányt játszani. Azt, aki csak úgy lazán elmondja mi a helyzet. Az érzelemkitöréseimmel egyetemeben, egy kövér könnycsepp is most sokkalta meg a várakozást, ami jobb szememből kibuggyanva hosszú utat tesz meg egészen állaimig érve, ahonnan a földre vezet sorsa.
- Én nem tudtam... - kezd mentegetőzésbe pedig még a felét sem tudja a történetnek.
- Persze, hogy nem tudtad! - kapom sietősen kezeimet könnyáztatta arcom elé, hogy ne lássam az előttem kialakuló katasztrofális képet. Az öt kíváncsi tekintetet, és az egy darab talán együtt érző, inkább sajnáló ábrázatot.
- Sajnálom, Jakie. - kezei melegét fedetlen vállaimon érzem meg, ami egyszerre lep és nyugat is meg. Ujjai megmozdulnak a sima felületen, majd szépen lassan lefele haladva elkapják csuklóimat.
- Ezért mondtam, hogy akard inkább a javamat, mintsem a biztonságomat. - suttogom elhalóan, ahogy hideg, elhűlt kezeimet ajkaihoz emeli és lágyan lehelgetni kezd rájuk.
- Baj ha mindkettő fontos számomra? - kérdése kicsit sem tűnik annak, mégis egy apró bólintással jelzem -amit már mindketten tudunk-, hogy a kettőt egyszerre, mellette képtelenség kivitelezni.
- Nem baj, én azért megpróbálom! - húzza kis, bizakodó mosolyra ajkait, miközben az elszántság fénye jelenik meg szemeiben. Karomnál fogva húz közelebb, majd kezei gyakorlottan a csípőmre simulnak. Szája lassan és édesen csókol enyémre és érzem, hogy most a belőlem áradó nikotinszag Őt éri meglepetésként. Valamit még suttog is nekem, de nem teljesen értem a körülöttünk feltörő hangos tapsvihar közepette. Már majdnem el is felejtettem, hogy nem csak kettőnk között zajlott le a beszélgetés. De talán ebből sok baj nem lehet... látva a körülöttünk ülők kicsit sem stabil állapotát.
- Rendben... -
Puszil és ölel mindenkit;
- Zayn... - sóhajtok fel egy óriásit, majd a házról ismét elemelvén a tekintetemet valahol az Ő szempárja és a műszerfal között kezdek fáradtan nézelődni.
- Ha most kiteszel itt, sőt akár át is tolsz a küszöbön... tudnod kell, hogy én másnap akkor is meglépek innen. Újra elmegyek a bárba, és újra kiszúrom az ott csücsülő legszexisebb és legveszélyesebb rosszfiút. Lehet őrültség amit mondok, sőt biztosan az, de... inkább a javamat akarom, mint sem a biztonságomat. És bár hazudtál, titkolóztál előlem, de érdekes módon mindig te vagy ott, ha szükségem van valakire. Szóval ha még mindig úgy gondolod, hogy nekem a legjobb helyem itt van, akkor oké. De azt tudd, hogy maximum az esténél tovább nem maradok itt. - kezem már az ajtó kilincsét éri, miközben szememet még mindig nem veszem le mozdulatlan alakjáról. Szája egy pillanatra beszédre nyílik, majd mégis a tétlenség mellett dönt, amire én már kezdek egy kicsit ráunni. Ujjaim erőszakosan, durván nyomják le a kilincset, majd mikor sikerül kimásznom az alacsony autóból, minden erőmet beleadva csapom rá az ajtaját. Bár először egy-két lépést elindulok a poklomat csodásan megtestesítő építmény felé, mégis mikor halk motorja hangjára leszek figyelmes, ösztönösen, fürgén kapkodva lábaimat váltok irányt azzal a céllal, hogy minél messzebb távolodjak tőle és a családi "fészektől" is.
Arra még tökéletesen emlékszem, hogy a házunktól nem messze, úgy két saroknyira van egy újonnan épített kis park, ahol egy kicsit talán letudom majd magam nyugtatni. Illetve így talán lesz időm eldönteni, hogy akkor hol is húzom meg magam az éjszakára, valamint nem utolsósorban arra is lesz egy-két órám, hogy szépen kibőgjem magam. Amire már -valljuk be, igazán- nagy szükségem van...
A kétsávos kocsiútra lelépve az sem zavar ha elcsapnak, hisz a kedvem már így is ramaty, a világ az ellenségem és számomra most már tényleg nincs ki és mi miatt itt maradnom és küzdenem. Hangos dudakoncertek közepette érek át a szemközti járdára, nem figyelve arra, amit magam mögött hagyok. Egy-két lelkes esti sofőr nagyokat kikiált, mikor elhajt mellettem, aminek az oka a felcsúszott ruhám lehet. De bármennyire próbálom nem tudom elérni, hogy ez zavarjon, akár egy minimálisat sem.
Én... esküszöm nem értem Zayn-t. Mert... azt hittem talán már én is jelentek neki valamit, s nem csak a buta és tudatlan kislány vagyok, aki kísérgeti ahova kell, aki csókolja amikor akarja, és akit úgy rángathatnak a zsinóron, akár egy marionettbábút.
- Hé szépségem elvigyelek egy körre? - kapom az újabb és újabb ajánlatokat, amire csak a középső ujjam felmutatásával válaszolok. Indulatos léptekkel haladva érek el a park kiskapujáig, ahonnan már a silány utcai fényeknek köszönhetően egészen jó rálátást kapok a területre elhelyezett ping-pong asztalra, amin az ide kijáró társaságok mindent csinálnak, csak épp a pontos rendeltetésére nem használják...
- Kaphatok egy slukkot? - hangom a dühtől remeg, míg a kezem a hideg hőmérséklet okán. Ha tippelnem kéne sem mondanék mínusz fokokat, de ebben a vékony kis ruhában... még ez az egy-két fok is nagyon télies hangulatot kölcsönöz a sötét éjszakának. Csak remélni tudom, hogy az itt táborozó kis csapat egy tagja megszán majd egy cigivel, ami talán a hőérzetemen is segít. Végül a rózsaszín melírcsíkos lány nyújt elém egy dobozt, amiből kiveszem a hozzám legközelebb álló szálat. Nem is tudom mikor... ja igen, a ballagásom napján szívtam ilyet utoljára.
- Kösz'. - kapom ajkam közé az anyagot és fejemet előrébb döntve várom, hogy meg is gyújtsa nekem azt. Az erős láng melege egy percre arcon simogat, majd a fénycsóvát ismét a kisdoboz mélye nyeli el. Túl hirtelen és gyorsan.
Ezt szeretem az ilyen kis éjszakai bandákba; nem kérdenek, nem faggatnak, nem beszélnek hozzád, adnak cigit és szépen békén hagynak. Pedig nem is ismernek, ahogy én sem őket.
- Ha itt lesztek holnap este is, akkor a következőt én állom neked. - mutatok a lány jobbján lévő üres whiskys üvegre, majd kikapva a számból a cigit járom körbe a betonasztalt. A rajtaülő ötös csak felhorkanva nevet egyet, majd sorra meghúzzák az üvegtartalmát, míg a végén a lány azt is elém tolja. Nemlegesen rázom a fejem, mire ő szótlanul az előbb bejárt utam felé sandít. Ahova kémlelve már első pillantásra rájövök, hogy a fekete bőrdzsekibe bújtatott, erősen felzselézett hajú és ökölbe szorított kezű árnyék képmása nem egy kósza ismeretlen lehet. Hát persze, hogy utánam jön, hogy újra visszavigyen...
- Menj innen Zayn! - kiabálom a szavakat, és perpillanat kicsit sem zavar ha a tér tőlünk lesz hangos. Kérésemre semmit sem reagál csak nagy ütemmel halad előre, mire én valami okból kifolyólag hátrálni kezdek.
- Ezt nem csinálhatod... - kezdek bele ismét, mikor kezei már a ping-pong asztalt érik.
- Mit nem csinálhatok Jakie?! Nem akarhatom a biztonságodat, nem akarhatom, hogy fontos legyen a védelmed, nem akarhatom, hogy ne erőszakoljanak meg, vagy ne öljenek meg, esetleg te ne ölj meg valakit? Mit? Mond! - üvölt velem, keze szorítása mégis megenyhül. Én pedig az ismételten, gyorsan kialakuló idegességemet az cigaretta kesernyés nikotinízével tervezem enyhíteni.
- Zayn, ne kiabálj velem. - kérem a lehető legnyugodtabb hangon, ami csak képes elhagyni ajkaimat. A pödört papír ismételten ki-be járkál a számban, ami a tétlenségem egyik jele is lehet akár...
- Mi a francért ne ha azt veszem észre, hogy az a célod, hogy kinyiffantsd magad és ezzel egyetemben engem is hazavágj?! - a mondata utolsó részétől hirtelen egy nagy gubanc alakul ki a gyomromba, amire sajnos a nikotinbomba nem jó gyógymód. Épp ezért sietősen ki is dobom a kezemből.
- Azért ne kiabálj velem, mert ma volt életem egyik legrosszabb napja. És hogy miért? Mert kiderült, hogy a srác, aki piszkosul vonzz egy családapa, a haverja meg egy nőket erőszakoló bunkópöcs. Ja és ha ez még nem elég... ma megint a küszöbén voltam annak, hogy megöljek valakit. - felelek fuldoklóan, a könnyeimmel küszködve.
- Nem a legrosszabb? - halkít hangján Ő is és nem hiszem el, hogy megint sikerült a mondatom lényegét kifigyelnie. Direkt nem azt mondtam, hogy a legrosszabb, hisz az ítélőképességem még mindig igazán remek.
- Nem, mert a legrosszabb abban a házban történt, amibe ma visszaakartál vinni. - eddig bírtam. Eddig bírtam az erős és lázadó lányt játszani. Azt, aki csak úgy lazán elmondja mi a helyzet. Az érzelemkitöréseimmel egyetemeben, egy kövér könnycsepp is most sokkalta meg a várakozást, ami jobb szememből kibuggyanva hosszú utat tesz meg egészen állaimig érve, ahonnan a földre vezet sorsa.
- Én nem tudtam... - kezd mentegetőzésbe pedig még a felét sem tudja a történetnek.
- Persze, hogy nem tudtad! - kapom sietősen kezeimet könnyáztatta arcom elé, hogy ne lássam az előttem kialakuló katasztrofális képet. Az öt kíváncsi tekintetet, és az egy darab talán együtt érző, inkább sajnáló ábrázatot.
- Sajnálom, Jakie. - kezei melegét fedetlen vállaimon érzem meg, ami egyszerre lep és nyugat is meg. Ujjai megmozdulnak a sima felületen, majd szépen lassan lefele haladva elkapják csuklóimat.
- Ezért mondtam, hogy akard inkább a javamat, mintsem a biztonságomat. - suttogom elhalóan, ahogy hideg, elhűlt kezeimet ajkaihoz emeli és lágyan lehelgetni kezd rájuk.
- Baj ha mindkettő fontos számomra? - kérdése kicsit sem tűnik annak, mégis egy apró bólintással jelzem -amit már mindketten tudunk-, hogy a kettőt egyszerre, mellette képtelenség kivitelezni.
- Nem baj, én azért megpróbálom! - húzza kis, bizakodó mosolyra ajkait, miközben az elszántság fénye jelenik meg szemeiben. Karomnál fogva húz közelebb, majd kezei gyakorlottan a csípőmre simulnak. Szája lassan és édesen csókol enyémre és érzem, hogy most a belőlem áradó nikotinszag Őt éri meglepetésként. Valamit még suttog is nekem, de nem teljesen értem a körülöttünk feltörő hangos tapsvihar közepette. Már majdnem el is felejtettem, hogy nem csak kettőnk között zajlott le a beszélgetés. De talán ebből sok baj nem lehet... látva a körülöttünk ülők kicsit sem stabil állapotát.
- Rendben... -
Szép hétfői napot mindenkinek! (már ha a hét kezdés lehet szép... )
Azért ha nem bánjátok én megpróbálok a kedveteken egy kicsit dobni egy résszel, és majd ha kérhetem kommentbe írjátok le, hogy a tervem sikerült-e, vagy sem. :D Tudom nem túl véres, nem túl durva, talán egy kicsit már a rózsaszín köd is lehullt szereplőink köré, de kitudja... Remélem azért nem lett túl unalmas és borzalmas! :) Pipáljatok, kommenteljetek, ne fojtsatok semmit magatokba. További szép napot és hetet!Puszil és ölel mindenkit;
~pepa
